Vasárnap rendezik a Forma 1 Magyar Nagydíjat, ami egyben az egyik legnagyobb társadalmi esemény is, hiszen “mindenki ott van, aki számít”. A versenyzők már megérkeztek Budapestre, mindenki készül a hétvégi futamra. Többek között Bernáth József és a férfi vízilabda-válogatott egykori kiválósága, Tóth Marci is, akik ugyan nem a versenypályán autóznak majd, de szinte ugyanolyan fontos feladatuk lesz: ma a Mercedes partiján főznek az Art Catering csapatával.
A vendégek között ott lesz többek között Lewis Hamilton is, akinek már magyar kapcsolódása is van, hiszen többször is hírbe hozták Palvin Barbival, bár egyikük sem nyilatkozott az ügyben. Bernáth József többször is főzött már hírességeknek, A Konyhafőnök című műsorból is ismert Tóth Marcinak ez az első alkalom. Mivel idén már nem tagja a vízilabda-válogatottnak, van ideje másik szenvedélyének, a főzésnek hódolni. “Holnap Hamiltont és Bottast is vendégül látjuk… Már készülünk Marcival” – írta a fotóhoz Bernáth József, aki nemrég új feladatot kapott, hiszen Pachmann Péter műsorvezetőtársa lett.
“A Forma1 vezető csapatának és két olyan világklasszisnak főzni, mint Hamilton és Bottas, az azért nem mindennapi. Bár ugyanazt kapják, mint a többi vendég, azért ilyenkor másképp fog neki a munkának az ember. A 300 fős eseményen többek között rakott krumpli falatokat, kacsasültet káposztás tésztával, báránysültet juhtúrós sztrapacskával és gesztenyepürét is felszolgálunk, csak hogy pár fogást említsek. Így lesz lehetősége olyan ízeket kóstolni mindenkinek, amit máshol nem tud. A csapattal rengeteg munka van mögöttünk, és reméljük, hogy a vendégek elégedetten távoznak majd” – mesélte József a nlcafe.hu-nak.