Te jó ég, mi mindenből maradtunk ki: tíz színész, akiből majdnem James Bond lett

nlc | 2017. Augusztus 20.
A 007-es ügynököt eddig heten játszhatták el a mozi történetében, a jelentkezők és az esélyesek azonban természetesen sokkal többen voltak. Most azoké a terep, akiknek majdnem összejött.

A blockbusterek világában egy férfiszínésznek James Bondot játszani kicsit olyan, mint a színházi művészeknek Shakespeare-t: kiváltság, a rátermettség biztos jele, és az egész karriert meghatározó munka. Sőt, tulajdonképpen több is, mert a 007-esek klubjába eddig mindössze hét színész lépett be (már ha egyáltalán ide számoljuk a nem hivatalos első Casino Royale filmben Bondként bolondozó David Nivent is), és a többségükkel örökre egybeforrt a karakter, gondoljunk akár a nemrég elhunyt Roger Moore-ra, Sean Conneryre, a példátlanul boldog házasságban élő Pierce Brosnanre, vagy a legpiásabb ügynökre, Daniel Craigre. Egyszóval elit társaságról beszélünk, amelybe sokkal többen szeretnének bekerülni, mint ahánynak sikerül – ugyanakkor természetesen itt is vannak olyanok, akiket meghívnak, de ők mégis nemet mondanak. Most ezeké a balszerencsés, különc, vagy a szerepet túlzottan is tisztelő színészeké a rivaldafény, akik majdnem odakerültek a legnagyobbak közé, de végül mégsem lépték át a küszöböt. (És éppen emiatt kimarad Idris Elba és Tom Hiddleston, az ő részükről ez ugyanis valószínűleg még egyáltalán nem lefutott dolog.)

Mel Gibson

Mikor lehetett volna James Bond? 1987-ben.
Miért nem kapta meg végül a szerepet? Az MGM stúdió ajánlotta be, a klasszikus Bond-filmek producere, Albert R. Broccoli viszont úgy gondolta, hogy a 007-est csak brit színész játszhatja el.
Mit vesztettünk ezzel? A karakteréből kiindulva meglett volna rá az esély, hogy vele a régi filmek humorát is megtartva válik keményebb öklűvé James Bond.

Fotó: Barry King/Getty Images

Jeremy Brett

Mikor lehetett volna James Bond? 1967-ben.
Miért nem kapta meg végül a szerepet? Máig sem tudni.
Mit vesztettünk ezzel? Legendás Sherlock Holmes-alakításai alapján valószínűleg az utolsó betűig áttanulmányozta volna a karaktert Ian Fleming regényeiben, majd olyan eleven pontossággal keltette volna életre, hogy azon maga a szerző is ledöbben.

Fotó: Evening Standard/Getty Images

Richard Burton

Mikor lehetett volna James Bond? 1959-ben, 1961-ben és 1968-ban.
Miért nem kapta meg a szerepet? Eleinte nem akart kockáztatni a kipróbálatlan koncepcióval, később olyan sokat kért, hogy inkább mást kerestek helyette.
Mit vesztettünk ezzel? Nemcsak egy (illetve több) borítékolhatóan zseniális alakítást – valószínűleg az egész világ felbolydult volna, ha a legenda megkapja (elvállalja) a szerepek szerepét.

Fotó: Susan Schiff Faludi/Getty Images

Sean Bean

Mikor lehetett volna James Bond? 1994-ben.
Miért nem kapta meg a szerepet? Úgy volt, hogy ha Timothy Dalton nem tér vissza, ő az új Bond, de végül az MGM mégis Pierce Brosnanre szavazott. Kárpótlásul viszont Beanből lett az első Brosnan-féle film főellensége, a 006-os ügynök, méghozzá úgy, hogy a karaktert külön miatta alkották meg. Ez azért jelzi, mennyire szoros volt a befutó.
Mit vesztettünk ezzel? Az arcberendezését elnézve lehet, hogy jóval előbb kaptuk volna meg a Daniel Craig-féle keménykötésű Bondot. De ha ezt a korhangulat nem is engedte volna, azt nagyon nehéz elképzelni, hogy nem teljesen egyedi módon értelmezte volna a karaktert.

Pierce Brosnan és Sean Bean (Fotó: Getty Images)

Clint Eastwood

Mikor lehetett volna James Bond? 1970-ben.
Miért nem kapta meg a szerepet? Ő utasította vissza. Úgy érezte, Bond csak egy brit lehet.
Mit vesztettünk ezzel? A bájgúnár-vonalat el lehetett volna felejteni James Bonddal kapcsolatban, ha az övé a szerep. Sőt, az is valószínűtlen, hogy gumikrokodilban úszkált volna. Csakis egy kemény, kellemetlen és esendő, de persze rendkívül hatékony Bondot lehet vele elképzelni, ami azért a hetvenes években elég meglepő lett volna.

Liam Neeson

Mikor lehetett volna James Bond? 1994-ben.
Miért nem kapta meg a szerepet? Ő utasította vissza. Nem érdekelték az akciófilmek. Ami az Elrabolva-sorozat fényében minimum mulatságos.
Mit vesztettünk ezzel? Biztos nem néhány akciómentes Bond-filmet. Azt viszont el tudjuk képzelni, hogy egy intellektuálisabb 007-est vitt volna a mozivászonra, ami minimum érdekes koncepció.

Fotó: David Keeler/Getty Images

Michael Gambon

Mikor lehetett volna James Bond? 1970-ben.
Miért nem kapta meg a szerepet? Ő utasította vissza. Nem érezte magát elég jóképűnek a karakterhez.
Mit vesztettünk ezzel? Albus Dumbledore mint James Bond? Rengeteget, és még annál is többet.

Fotó: Larry Ellis Collection/Getty Images

Hugh Jackman

Mikor lehetett volna James Bond? 2005-ben.
Miért nem kapta meg a szerepet? Daniel Craig lenyúlta előle.
Mit vesztettünk ezzel? Valószínűleg vele is keményedett volna a filmek hangvétele, de alighanem egy sokkal elegánsabb és sármosabb Bondot hozott volna, mint Craig.

Hugh Jackman az 59-dik Tony Awardson (Fotó: Getty Images)

Dominic West

Mikor lehetett volna James Bond? 2005-ben.
Miért nem kapta meg a szerepet? Mert azt hitte, hogy nem kapta meg. Hogy mi van? Hát az, hogy a fülébe jutott a pletyka, miszerint visszatér Pierce Brosnan/Daniel Craig az új Bond (e téren ellentmondanak egymásnak a források), ezért egyszerűen kiszállt a versenyből. Pedig akkor még semmi nem dőlt el.
Mit vesztettünk ezzel? Egy igazán nagy sztárt – az áttörést hozó szerep híján West minden tehetsége dacára megmaradt az ínyencek kedvencének. Úgy egyébként meg egy morálisan igencsak ingatag Bondot tudtunk volna elképzelni vele, ami szintén elég nagy veszteség.

Fotó: Getty Images

Goran Višnjić

Mikor lehetett volna James Bond? 2005-ben.
Miért nem kapta meg a szerepet? Ott volt az utolsó négy állva maradt jelölt között, de Daniel Craiggel szemben már alulmaradt.
Mit vesztettünk ezzel? Egy kelet-európai, egészen pontosan horvát Bondot. Azért ez egy elég szomorú kimaradt ziccer.

Goran és felesége Ivana (Fotó: Getty Images)

 

Exit mobile version