nlc.hu
Sztárok
Friderikusz Sándor nemet mondott Hajdú Péternek

Friderikusz Sándor nemet mondott Hajdú Péternek

"Van egy igazán neki való műsorötletem, nem politikai, nem is bulvár, de ennél többet nem akarok róla mondani" – vázolta Hajdú Péter az ötletét, de hiába.

Hajdú Péter egy műsorötlettel akarta újra képernyőre csábítani Friderikusz Sándort, de nem sikerült.

Hogy az ellentéteik miatt-e? Friderikusz Sándor még 2015-ben az Összezárva Friderikusszal felvétele előtt szerződést bontott Hajdú Péter cégével és ott hagyta a TV2-t  “Ennek én ittam meg a levét” – mondta Hajdú Péter korábban, aki 3,8 mil­liót követelt Friderikusztól. Szerinte ugyanis a stáb és a díszletek is készen álltak a forgatásra, amikor ő lemondta a munkát, így kártalanítani kellett a kollégákat.  “Továbbra sem értek egyet Sándor akkori döntésével” – folytatta a producer, majd hozzátette, azóta sem jutottak ebben közös álláspontra, de megbeszélték, nem foglalkoznak többet ezzel a témával, kibékültek, így elméletileg a közös munkának sem lenne semmi akadálya, mondta.

Ám Friderikusz Sándor nem vállalja a felkérést. “Minden dolgom fontosabb most ennél” – válaszolt a Blikk  megkeresésére.

Friderikusz Sándor nemet mondott Hajdú Péternek

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top