Sztárok

Détár Enikő a gyerekvállalásról és a félelmeiről is mesélt a Mokkában

Amikor bejelentették a Sztárban sztár idei szereplőit, Détár Enikő kapta az egyik legnagyobb tapsot. A színésznő nagyon készül már az első adásra vasárnap, de van benne félelem is.  

Eleve az, hogy gondoltak rám, én nagyon örültem és azt a fél kört sem futottam végig, amit ilyenkor illene. A kihívás, hogy hangilag és lelkileg képes legyek elkapni. Itt az első adásban egy szőrős mellkasú férfi bőrébe bújok.

A Mokkában a színésznő azt is elárulta, hogy hangilag még nincs meg minden része az előadásnak, de esténként gyakorol és nemcsak azt nézi vissza, mit csinál az adott dalban az előadó, hanem igyekszik interjúkat is megnézni vele, hogy átszellemüljön. Détár Enikő várta már, hogy bekerüljön ebbe a műsorba, és ahogy Jablinek Petinek is elárulta:  

Kevés olyan dolgot tudsz mondani, amit nem vállalnék be.

Legalábbis, ami a Sztárban sztárt illeti, mert a magánéletében azért vannak határok. Détár Enikő már 3 és fél éve él együtt a párjával, Kiss Péterrel, akivel nemrég közös házba költöztek, és bármilyen nagy is a boldogság, a közös gyerek szóba sem került. Minden ezzel kapcsolatos híren csak mosolyog a színésznő. 

Azt gondolom, hogy ha így 53 és fél évesen azt mondanám, hogy gyereket akarok, akkor azért az egy nagyon komoly mentális vizsgálatot igényelne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top