nlc.hu
Sztárok
Benkő László a kemoterápia alatt sem áll le

Benkő László a kemoterápia alatt sem áll le

Benkő Lászlóról még májusban derült ki, hogy rákos elváltozás van a máján. Azóta kemoterápiát kap, de a koncertezéssel nem áll le.

Benkő László rengeteget koncertezik, az egyik nap Kanadába utazik, a következő héten pedig Brassóban lép fel, közben pedig kemoterápiát kap. „Engem a zenélés tart életben, a zene tud meggyógyítani. Pontosan tudom, hogy ezzel a születésnapi készülődéssel kaptam egy további esélyt az élettől” – mondta a Blikknek az Omega legendás billentyűse.

„Amióta egy májusi kivizsgálás után felfedezték, hogy a májamon van egy kis elváltozás, a doktorok a legkörültekintőbben, szoros naptár szerint kezelnek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nincs áttét, s ezt rendszeres kemoterápiás kezeléssel meg lehet állítani. Ezért aztán majdnem napi szinten beszélek az orvosommal. Pszichésen nagyon sokat segít nekem, hogy ­állandóan magam mellett tudhatom az orvosaimat, még ha telefonon is. Érzem a törődést, hogy nem hagynak egyedül. Persze a kezelésnek vannak kellemetlen mellékhatásai, de ahogy ezek eltűnnek, bizakodóvá válok, ez újabb remény ad, hogy mihamarabb felgyógyulok” – mondta Benkő László.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top