Sztárok

Kollányi Zsuzsi ledobta a textilt a színpadon, nem mindenki dicsérte

Előre lehetett tudni: nem lesz túl visszafogott Kollányi Zsuzsi produkciója, de hogy így nekivetkőzik a Sztárban sztár színpadán, azon azért meglepődtünk.

Kollányi Zsuzsi korábban is mondta, hogy inkább a dögös, csajszis dalok jelentik majd neki a kihívást, leginkább a mozgás miatt. Amikor múlt héten megkapta Britney Spearst feladatnak a Sztárban sztárban, már lehetett sejteni, miért izgul az énekesnő:

Nekem az fogja a legnagyobb gondot okozni, hogy úgy merjem interpretálni a saját nőiességemet, meg a saját szexualitásomat, hogy közben nem pirulok el, és nem jövök zavarba. Tehát, hogy merjek, és akarjak olyan vadmacska lenni.

Mindenesetre, ebből semmi nem látszott, amikor miniben és csizmában vonaglani kezdett az énekesnő a színpadon. Pláne, amikor Kollányi Zsuzsi a Sztárban sztár színpadán egyszer csak elkezdte ledobálni az amúgy sem sokat takaró ruhadarabokat. Először a szoknyáját. Aztán pedig lekerültek a felsők is és alatta egy apró kis piros melltartó és bugyi volt. 

Az előadás közben a Sztárban sztár zsűri férfi tagjai, Stohl András, Majka és Papp Szabi is tátott szájjal nézték az énekesnőt.

Majka a végén meg is jegyezte, hogy sok testrészt látta már Zsuzsinak, amit nem kellett volna, amikor a fellépések során egy öltözőben voltak, és most is kicsit keveset takar az apró melltartó. 

Szerinted jogosan szólták meg Kollányi Zsuzsit?

Miközben a zsűritől rengeteg dicsértet kapott az énekesnő, a netes hozzászólok ennyire nem voltak elájulva a produkciótól. Aztán kapott azért is megjegyzést, hogy miért nem vett fel egy köntöst, amikor leült a páholyba, és miért mutogatja magát. „Egyáltalán nincs jó alakja, mert elől deszka, hátul léc a csaj! A mozgásban sem volt ott, mert Britney szexisebben mozog! Ja, és amit sokan nem vettek észre, az a műmell, ami kilátszott! Ez durva volt! Nekem nem tetszett sehogy se, de ez az én véleményem!” – olvasható az egyik kritika. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top