Sztárok

Kanadából jelentjük: Hujber Feri él, és virul

Nehéz elbújni a nyilvánosság elől, ha az ember fia celeb. Igaz, Hujber Feri nem is nagyon próbálkozik, sőt.

Viharos hirtelenséggel hagyta el Magyarországot Hujber Feri. A színész családot, karriert, kábítószerügyet hagyott hátra, ismerősei szerint szerencsét próbálni ment a kanadai Vancouverbe.

Azonban elkövette azt a „hibát”, hogy a helyi magyar közösség programjait látogatta, így csak idő kérdése volt, mikor lő róla pár képet egy szemfüles olvasóriporter. A Bors olvasója egy gasztrokonferencián futott össze a színésszel, de elsőre nem ismerte fel. „Ez a muki ott csámborgott fel-alá valami furcsa, mindentudó mosollyal az arcán. Emlékszem, úgy nézett, mintha ismerne, vagy legalábbis nekem ismernem kellene. A találkozásunk után a feleségem azt mondta, hogy van valami nyugtalanító ebben az emberben, de nem tudta megmagyarázni, micsoda…” – emlékszik vissza a találkozásra az úr.

Ekkor még nem sejtette, hogy nem utoljára látta Hujber Ferit. „Ugyanazon a hétvégén vasárnap is láttam, az Orpheum­ban volt néptáncgála. A karzaton ült egy negyvenes hölgy és két tinédzser lány társaságában. Úgy néztek ki, mint egy család. Bár nem tudok róla semmit, de olyan érzésem van, hogy valamiféle rokonsága lehet itt kint, mert igen bensőséges a viszonya a társaságával” – fejtegette az informátor, ám Hujber eltitkolt kanadai családjáról megerősítés hiányában egyelőre nem tudunk beszámolni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top