Sztárok

Ördög Nóra Ázsiáról: az újszülött gyerekét tukmálta ránk egy nő

Ördög Nóra a családját is elvitte az Ázsia Expressz forgatására – voltak mélypontok, de visszanézve ez volt életük legnagyobb kalandja. A műsorvezető arról is mesélt az NLCafe.hu-nak, hogy milyen hatással volt rá a négy országot átfogó túra.

Ördög Nóra gyerekei nagyon élvezték az ázsiai utat, a műsorvezető rengeteget posztot az út alatt. „Folyamatosan azon voltunk, hogy nekik minél kényelmesebb, minél jobb legyen ez az egész utazás. Nekünk meg kellett harcolnunk azért, hogy a gyerekeknek jó legyen, hiszen a forgatások mindig más időpontban voltak. Én mindig korán indultam, ezért jóval előbb keltem. Persze, a férjem és a gyerekek nem ébredtek hajnalban, nem jöttek velem. Nem igazán tudtunk felkészülni, hogy mi is vár ránk kint. Megnéztem a külföldi műsorokat, ott úgy tűnt, hogy a műsorvezetőnek kevés feladata lesz. A végeredmény egy nagyon izgalmas műsor, és remélem, visszaadja, hogy mennyi energiát, lelkesedést, munkát tett bele a stáb. Irtó sokat” – kezdte az NLCafe.hu-nak Ördög Nóra, aki magát is sok helyzetben megörökítette

„Azok az utazások, amelyeket úgy gondoltam, együtt teszünk majd meg, a férjemre és Gizusra maradtak, aki azért jött velünk, hogy segítsen a gyerekekkel. Összességében keveset voltunk együtt. Sokan mondták, hogy nem vagyunk ép eszűek, hogy ezt bevállaltuk, de végül így döntöttünk. Voltak nehézségek, de visszanézve ez volt életünk eddigi legnagyobb kalandja. Sokan mondták, hogy nem vagyunk ép eszűek, hogy ezt bevállaltuk, de végül így döntöttünk. Voltak nehézségek, de visszanézve ez volt életünk eddigi legnagyobb kalandja. A gyerekek valószínűleg nem sok dologra fognak később emlékezni, de éppen ezért elrejtettünk nekik az országok különböző pontjain titkos időkapszulákat, ahova majd visszamehetnek, ha van kedvük felnőttként, saját gyerekeikkel” – folytatta az Ázsia Expressz műsorvezetője.

Helloka☺️🛶❤️ #azsiaexpressz #szabadnap #kajakozunk #mekong #kambodzsábanvagyok #nórivagyok

Ördög Nóra (@ordognora) által megosztott bejegyzés,

Bár még kicsik a gyerekek, Nóri reméli, hogy pár dolog azért megmarad Miciben és Vencelben„Talán az érzés, hogy a világ milyen hatalmas, milyen sokszínű, a különböző kultúrák, a nyitottság – ez remélhetőleg megmarad bennük. Érdekes volt látni, hogy a közös nyelv hiánya csak a felnőtteket korlátozza le. A kislányom minden szállodában megismerkedett gyerekekkel, és minden gond nélkül is megértették egymást, a saját kis közös nyelvükön. Ezt a fajta nyitottságot szeretném átadni nekik a világról, ez pedig egy nagyon jó lehetőség volt erre.”

A sok jó pillanat mellett akadt olyan szituáció is, amin Nóri is elpityeredett. „A szívem szakadt meg…  Kambodzsában voltunk, ahol odajött hozzánk egy nő az újszülött gyerekével, és tukmálta ránk, hogy vigyük el, hogy esélyt adjunk neki egy jobb életre. Ott álltam, és gondolkoztam: fel tudnék sorolni a baráti körömből nyolc olyan embert, aki mindent megadna egy gyermekért, de ez nem úgy működik, hogy hazavisszük magunkkal. Nagyon rossz volt látni a sok kicsi gyermeket ilyen rossz körülmények között. A tény, hogy nekik nélkülözniük kell, szörnyű hatással volt rám.”

Egy ilyen út, ahol szegénységet és szörnyű emberi sorsokat is lát az ember, sokakat megváltoztat. „Bizonyos dolgokat átértékeltem az út után. A mi kis európai kultúránk, kényelmünk nagyon hiányzott. Amikor megláttam egy-egy olyan éttermet, kávézót, ami már ismerős volt, megörült a szívem. Egészen másképp jössz haza Ázsiából, mint mondjuk Amerikából. Nyugatról hazaérkezve felnagyítódnak a hiányosságaink, de erről a helyről úgy jöttem haza – hiába jártunk gyönyörű vidékeken –, hogy örülök, amiért itt lakhatok, és ilyen fantasztikus életem van.”

November 3-án startol a Nánási család Youtube-csatornája, ahol az Ázsia Expressz kulisszák mögötti életét mutatják be. Azt, hogy ők hogyan élték meg az egész utazást, az indulás előtti pillanatokat, mélypontokat és a legboldogabb perceket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top