nlc.hu
Sztárok
A nagy Bill Gates-teszt: alkalmas vagy rá, hogy a 62 éves milliárdos nyomdokaiba lépj?

A nagy Bill Gates-teszt: alkalmas vagy rá, hogy a 62 éves milliárdos nyomdokaiba lépj?

62 éves lett a sikeremberek mintapéldánya, a Microsoft alapítója és a Windows atyja, Bill Gates, akitől mindenki szeretné eltanulni a befutás receptjét. Minthogy azonban tanácsait sokfelé meg is ismerheti bárki, mi már nem egy újabb tippgyűjteménnyel készültünk az ünnepnapra, hanem a vizsgafeladvánnyal, amely alapján eldől, hogy az olvasó a milliárdos nyomdokain jár-e, vagy sem.

Mint az egy pár évvel ezelőtti felmérésből kiderült, Bill Gates a világ leginkább csodált embere. Ez persze egészen biztosan nem független attól, hogy az meg hosszú ideje évről évre kiderül, hogy Bill Gates a világ leggazdagabb embere, de ne legyünk igazságtalanok: noha sakkban könnyen verhető, Gates saját tehetségéből és erejéből szerezte ezt a vagyont, és a Microsoft vezéreként, a Windows megalkotójaként, majd filantrópként tényleg meghatározó alakja és formálója az emberiség történelmének, úgyhogy megérdemelt és főleg érthető is ez a csodálat. Úgy egyébként pedig felmérés nélkül is elég könnyen érzékelhető, ugyanis az interneten se szeri, se száma a jótékony zsarnok bölcsességeit tömörítő, „X tipp Bill Gatestől az üzleti sikerhez” típusú gyűjteményeknek – vagyis az emberek tényleg hitelesnek tartják őt, és felnéznek rá. Ugyanakkor rögtön felmerül itt egy kérdés is: csak a rajongás nagy, vagy tényleg sikerül tanulni a mestertől?

Gates 62. születésnapján ezt próbáljuk felmérni: tesztünkben 14, a főszereplő földi pályafutásából (is) ismerős élethelyzetben kell stratégiát választanod, így a végére kiderül, hogy a géniusz útján jársz-e, amelyen már 31 év után megvolt az első dollármilliárd, még egyszer ennyi idő alatt pedig csaknem meg is kilencvenszereződött az összeg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top