Sztárok

Először vallott örökbe fogadott gyermekéről Mucsi Zoltán

Évekkel ezelőtt fogadott örökbe egy kislányt feleségével Mucsi Zoltán, ám eddig ez a család titka maradt.

A hatvanéves Jászai Mari-díjas színész, Mucsi Zoltán (vagy ahogy sokan ismerik: Kapa) magánélete sosem volt reflektorfényben. Annyi tudható volt, hogy szintén színész feleségével három fiuk született, ám évekkel ezelőtt a pár örökbe fogadott egy kislányt is, írja a Blikk.

A kis Veronika intézetbe került volna, ha Mucsiék nem lépnek közbe. „Nem akartunk már több gyereket, csak hát… Ez családi probléma volt… Arra gondoltunk a kedvesemmel, ha ez a gyermek intézetbe kerül, attól kezdve mi hogyan mehetnénk fel a színpadra adott esetben morális kérdéseket feszegetni. Egyébként is úgy éreztük, ha Veronika intézetbe kerül, azt mi nem éljük túl. Nagyon jó, hogy ő van nekünk” – mondta a színész.

Mucsi Zoltán egyébként sosem akart kislányt, ma azonban már örül, hogy az élet így hozta. „Én mindig fiút akartam, mert azt hittem, hogy a férfiembernek könnyebb az élete, mint a nőnek. Ma már tudom, ez egy akkora baromság, hogy fal adja a másikat. Szóval megérkezett közénk egy kislány, és olyan fénysugarat hozott az életünkbe, amilyet eddig még nem láttam” – tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése