nlc.hu
Sztárok
Séftől tanult főzni Szabó Zsófi

Séftől tanult főzni Szabó Zsófi

Szabó Zsófi kezdő szakácsként került a Konyhafőnökbe, még leckéket is vett egy profitól, nehogy nehéz helyzetbe kerüljön.

Szabó Zsófi bevallotta, hogy a konyha korábban nem tartozott a kedvenc helyei közé, inkább elkerülte. Ezért nagyon meglepte, amikor felkérték, hogy szerepeljen a Konyhafőnök VIP-ben. Bevallotta, hogy egy séftől vett leckéket.

„Tényleg az alapokkal kellett megismerkednem, hogy miként kell egyes húsokat sütni, vagy hogyan kell gyorsan felszeletelni egy hagymát, hogy a műsorban ne azzal menjen majd el a legtöbb idő. Azt is megtanultam, melyik fűszer mihez passzol igazán, de azt, hogy ez a néhány főzőlecke ennyit segít majd, azt nem is hittem volna” – árulta el a Blikknek Szabó Zsófi, aki a műsor és Sárközi Ákos dicséretei miatt szerette meg a főzést. „Hihetetlen önbizalmat adott az, amit ő mondott. Igazából be kell vallanom, hogy ő és a műsor adta meg a lökést arra, hogy merjek főzni. Sőt, egyre jobban élvezem, és most már teljesen máshogy állok ahhoz is, hogy mit szerezzünk be az új konyhánkba. A fészekrakó ösztön ezen része eddig hiányzott, de most már a konyhában is kezdek otthonosan mozogni” mondta Szabó Zsófi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top