Béres Alexandra: „Szeretem a másik embert szavak nélkül is érezni”

nlc | 2017. November 09.
Béres Alexandrával jógázni még egy oktatónak is kihívást jelent, mégis úgy döntöttem, meghívom egy jógaórára, ahol hamar kiderült, hogy a fitneszvilágbajnoktól nem állnak messze a jóga akrobatikus elemei.

Béres Alexandrának a jóga mindig is tetszett, de eddig csak kívülállóként figyelte. „Fontosnak tartom, hogy egy edző több oldalról tudatos legyen, és ismerje az össze mozgásirányzatot, amire a vendégei járhatnak. A jóga nemcsak mozgásforma, hanem filozófia és életszemlélet is, ezért elengedhetetlen, hogy egy jógaoktató beleássa magát a jógafilozófiába, és tájékozott legyen. A gyakorlónak pedig meg kell találnia a jógának azt az ágát, amelyik közel áll hozzá, amelyikben el tud mélyedni” – kezdte Szandra, aki kiállt azért, hogy a fitnesztermek órarendjébe bekerülhessenek jógaórák.

Gedeon Bea sztárjóga Béres Alexandrával Fotó: Szabó Gábor

„Régebben még voltak olyan elképzelések, amelyek szerint a jóga nem a fitneszterembe való, egyrészt azért, mert hosszabb, mint egy fitneszóra, másrész különleges segédeszközöket igényel. De úgy látom, ma már ez sem jelent gondot, az oktatók is alkalmazkodtak, esetlegesen rövidebb órát tartanak, másrészt egy fitneszterembe is lehet például olyan szőnyegeket vásárolni, amelyek a jógához is megfelelnek” – magyarázta a fitneszoktató.

Gedeon Bea sztárjóga Béres Alexandrával fotó: Szabó Gábor

„Azt gondolom, 40 év fölött még inkább fontossá válik a jóga, mert ebben a korban a nyújtás veszi át a főszerepet. A rövidült izmok, az esetleges sérülések miatt bizonyos kor felett sokkal hatásosabban lehet vele regenerálódni. A másik fontos szempont, hogy megfelelő oktatót válasszon az, aki szeretné a jógát megtanulni. Mindenkinek más a szervezete, a teste, ezért a fokozatosság és az ászanák pontos kivitelezése elengedhetetlen. Például hidat építeni nem mindenki tud, az izmokat meg kell erősíteni, nyújtani ehhez a gyakorlathoz, és nem lehet spórolni a belefektetett energiával” – mondta Szandra, akivel a legnehezebb ászanákat is ki tudtuk próbálni a jógatermemben.

Gedeon Bea sztárjóga Béres Alexandrával Fotó: Szabó Gábor

„Az órád nagyon tetszett, élveztem! Valahol a szívem mélyén érzem, hogy jógáznom kellene. 18 éves koromig ritmikus gimnasztikáztam, ahol rengeteg a nyújtógyakorlat. Az akrobatikus elemek viszont már a fitneszből jönnek. Szeretek játszadozni a mozdulatokkal, nagy örömet okoz a kísérletezés, az egész egy játék, egy örömforrás” – nevetett Béres Alexszandra, aki szerint a mozgás minden formájával az elménket is frissen tartjuk.

Gedeon Bea sztárjóga Béres Alexandrával fotó: Szabó Gábor

„A spirituális dolgokba sosem ástam bele magam mélyen, de azt gondolom, a mozgás elve magával hozza, hogy magunkról gondolkodjunk, magunkat figyeljük. Például egy nyújtás közben meg lehet figyelni, ahogy oldódik a stressz, ahogy a gondolatok felszabadulnak, vagy olyan emlékek oldódnak ki, amiket mélyen magunkba temettünk. Szeretem a másik embert érezni, érzékelni a hangulatokat, a gondolatokat, és szavak nélkül is érteni egymást. Mivel mindig a mozgás, a sport töltötte ki az életemet, azon keresztül érem el a flow-t, a kiegyensúlyozott állapotot, ami a mindennapokhoz szükséges. Nálam a szülés utáni depresszió is elmaradt, mert amikor már nagyon bezárva éreztem magam, elkezdtem mozogni, és minden feszültség kioldódott” – mondta Szandra, akinek a családja is sportos életét él.

Gedeon Bea sztárjóga Béres Alexandrával fotó: Szabó Gábor

„A nyolcéves kislányom 4 éves kora óta ritmikus gimnasztikázik, a 3 éves kislányom most kezdte el egy hónapja. Mindkettőjüket a tanárnőmhöz Irénke nénihez vittem, aki 80 fölött van, és még mindig ugyanazzal a lendülettel, energiával tanít, valamint Schluth Mónihoz, aki fantasztikus Ritmikus Gimnasztika edző és szintén tanított engem is! Öröm látni, amikor a lányok délután leterítenek egy szivacsot, és bukfenceznek, tornáznak, pedig sosem erőltettem rájuk a mozgást. A férjem kocogni szokott, tanácsot már ritkán kér, hiszen a sok együtt öltött év alatt ő is pontosan tudja az alapszabályokat. Ami pedig engem illet, a napokban jelenik meg a legújabb DVD-m Most címmel, ami 20 év szakmai tapasztalatát dolgozza fel és a 40 kedvenc gyakorlatomat mutatom be” – mosolygott Szandra. Remélem, lesz még alkalmam vele gyakorolni, mert rengeteget tanultam a közös gyakorlásból!

Gedeon Bea sztárjóga Béres Alexandrával 2017 október 18-án

Gedeon Bea sztárjóga Béres Alexandrával Fotók: Szabó Gábor

Exit mobile version