Sztárok

Papp Szabi: Az volt a cél, hogy káoszt csináljak

Papp Szabi abszolút pozitívan értékeli a Sztárban sztár ötödik szériáját, ahogy mondta, úgy érzi, megtalálta a helyét a zsűritársai között. Azt is elárulta, hogy ő azért jött, hogy káoszt csináljon, és szerinte ez sikerült neki.

Amikor bejelentették a Sztárban sztár zsűrijének 2 új tagját, senki sem gondolta volna, hogy a Supernem fenegyereke ilyen jól helytáll a többiek között. A zenész a műsor elején sok negatív kritikát kapott, de ahogy teltek a hetek,  mindenkinek egyre szimpatikusabb lett. Azt mondja, imádta az elmúlt 10 hetet, ami viszont nagyon gyorsan elrepült. „Ugyanolyan jól éreztem magam, ugyanakkora kedvvel érkeztem minden adásra. Nagyon gyorsan eltelt ez a 10 hét, elképesztően gyorsan. Tetszett, hogy vicces és szórakoztató volt, de azért megható pillanat is akadt bőven. A végeredmény pedig pozitív értelemben meglepő, úgy tapsoltunk a Petivel, mintha Magyarország megnyerte volna a foci-vb-t. Nagyon kemény meló volt ez mindenkinek, büszke vagyok rájuk” – mondta Papp Szabi, aki utólag azt is elárulta, ki volt a titkos kedvence. 

„A Veca szemében igazán láttam az őrületet, és női előadóként a legjobban tudott férfivá alakulni. A dalokat csúcsra járatta, nekem már régóta ő az egyik favorit” – mesélte a Sztárban sztár zsűritagja.

Szabi kapott hideget-meleget az első adás után – erre is reagált. „Nagyon heves vérmérsékletű vagyok, de sem a személyem, sem pedig a műsor miatt nem akartam egy idiótaként feltűnni, aki nem tudja magát kifejezni.. Elég temperamentumos vagyok, de talán éppen az volt a cél, hogy egy kicsit más színt vigyek a műsorba, hogy csináljak egy kis káoszt, szerintem ez sikerült is.” – viccelődött Szabi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top