November 24-én koncertet adsz a Kongresszusi Központban, ez pedig sok szervezést igényel. Hogy birkózol meg az állandó időhiánnyal?
Ahogy te is mondod, időm kevés dolgot enged, ezért kell olyan emberekre támaszkodnom, akik értenek a szervezéshez. Szerencsés vagyok, hiszen semmi mást nem kellett csinálnom, csak azokra a feladatokra koncentrálni, amelyek nélkülözhetetlenek egy koncerthez. Azt gondoltam, hogy a most megjelenő Így című nagylemezem bemutatójához méltó helyszínre van szükség, ezért esett a választás a Kongresszusi Központra. Idén egyáltalán nem terveztem új lemezt, de valahogy erre terelt a sors. Azért kapta ezt a címet, mert feldolgozások hallhatóak rajta, többek között olyan dalok, amelyek a tinédzser éveim slágerei voltak. Kicsit újragondoltam őket,és most nem jazz műfajban muzsikálok, inkább szimfonikus köntösbe öltöztettem a dalokat. Izgatottan várom a napot, remélem a közönségemnek is tetszeni fog.
Emellett még színházban is játszol. A képernyőre visszatérnél?
Mindig megörülök, ha van olyan feladat, amit szívesen elvállalnék. Nem vagyok képernyőfüggő, nem érzem azt, hogy megszűnök létezni, ha nem vagyok látható. Nyilván jobban szem előtt vagyok, ha napi szinten látnak a tévében, de azt gondolom, hogy csinálok annyi más dolgot, hogy ha igazán szükség van rám, eszébe jutok annak, akiknek kell. Ehhez nem feltétlenül fontos naponta szerepelni.
Pásztor Tibor és Szulák Andrea a Kaviár és lencse c. darabban
(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Ritka, hogy valaki szinte csak pozitív kommentet kap az emberektől, te viszont ebbe a csoportba tartozol.
Igyekszem nagyon önazonos lenni, szerintem ezt értékelik az emberek. Én ugyanúgy beszélgetek egy másik hírességgel, vagy például veled, mint amikor bemegyek a boltba és veszek egy kiló kenyeret. Úgy élem az életemet is, hogy ne legyenek benne fura áltörténetek és gerjesztett sztorik. Az van, ami van, és azt felvállalom, erről pedig olvashat bárki. Úgy szoktam fogalmazni, hogy nem teregetem ki, de nem is titkolom – van különbség. Van egy olyan kör, amibe nem igazán örülök, ha bárki bejut, cserébe sokat adok. Úgy érzem, az egy jó irány, hogy nem a push-up melltartóm méretével teszem fontossá magam.
Sosem voltál nagy bulvárszereplő, viszont amióta megszületett a kislányod, jobban távol tartod magad ettől a világtól. Ez tudatos?
Ez egy ellentmondásos dolog. Tudom, hogy engem sokan szeretnek, vannak rajongóim, ezért őket nem szeretném cserbenhagyni. Időről időre adok kisebb-nagyobb információkat, amik nem titkosak és főleg nem szégyellni valóak. Viszont azzal haknizni, hogy anyuka vagyok, gáz, hiszen rajtam kívül még millió anyuka van ebben az országban, akik nem abból élnek, hogy ezzel házalnak. A másik dolog, hogy a kislányom nem én vagyok. Ő egy különálló személyiség, egy másik lélek, aki még nincs abban a döntési helyzetben, hogy megszabhassa, mikor látható és mikor nem. Neki nem az a foglalkozása, hogy látható legyen, szemben velem. Én pedig tisztességtelennek tartom, hogy ezt kiteregessem, és kihasználjam. Amikor voltunk a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorban, azt előtte komolyan átbeszéltük, és azt mondta, lenne hozzá kedve. Ha nem szeretett volna részt venni benne, akkor nem mentünk volna.
Szulák Andrea és tízéves kislánya, Rozina (Fotó: TV2)
Mennyire érződik számára, hogy ismert ember vagy?
Elfogadta. Ezt nagyon nehéz kezelnie annak, aki nem a színpadon áll. Legyen az egy barát, barátnő, férj vagy egy gyerek… Rozina már beleszokott, és rendkívül jól kezeli. Vannak helyzetek, amikor kicsit félrevonul, de előfordul, hogy belecsajoskodik és élvezi. Szerintem leginkább tudomásul veszi, hogy ez az egész azzal jár, hogy időnként megszeretgetnek az utcán, szebb parizert kapok a boltban, vagy előre engednek a postán. Ezekkel sosem élek vissza, igyekszem hétköznapi lenni. Leginkább azért, hogy a lányom is láthassa: attól még, hogy valaki híres, nem jelenti, hogy kiváltságos is.
Előfordult, hogy atrocitás érte amiatt, hogy a te lányod?
Soha! Erre mindig is nagyon tudatosan figyeltem, és felkészítettem rá, hogy lesznek olyanok, akik azért fogják vagy éppen nem fogják szeretni, mert az anyukája a Szulák Andrea. Igyekeztem megtanítani, hogyan kezelje. Most egyébként új iskolába jár. Előre mondtam neki, hogy ez egy tiszta helyzet, igyekszem minél kevesebbet láttatni magam. Ebben az iskolában azért fogadják el, mert olyan, amilyen, és nem azért, mert az én lányom.
Pár hónapja beszéltél arról, hogy egy ideig fontos volt neked, hogy legyen melletted valaki, de azóta megtaláltad magadban a boldogságot.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a nőiességemet teljesen besöpörtem a szőnyeg alá, és időnként nem esne jól odabújni valakihez. Ettől függetlenül nagyon fontos, hogy az ember megtalálja a környezetében, a barátaiban, a világban azokat a dolgokat, amik boldogsággal töltik el, és ideig-óráig átveszik ezt a szeretetvágyat. Úgy érzem, ez most működik. Valószínűleg ettől alakult ki bennem egy belső béke, amitől az összes emberi kapcsolatom sokkal kiegyensúlyozottabb, mint 3-4 évvel ezelőtt.
Fotó: Birton Szabolcs
A lányod nem hiányol mellőled valakit?
Egyáltalán nem. Nagyon intenzív és jó kapcsolata van az apukájával. Nekem és neki pedig nagyon fontos együtt töltött pillanataink vannak. Néha kicsúszott már a száján, hogy ez a helyzet így tökéletes, senki és semmi nem hiányzik neki. Persze, ez változni fog, ha felnő, de most nagyon élvezzük ezt a szituációt.
Mindent megbeszéltek?
Igen. Azt gondolom, hogy rám egy erős bástyaként tekint, emellett pedig barátnő, haver, orvos, pszichológus, ápolónő, szórakoztató partner, társalkodónő vagyok… Minden, ami kell. Pont olyan a kapcsolatunk, mint nekem meg az anyámnak. Igyekszem ezt a bizalmat nem eljátszani. Nem akarok sem alá, sem fölé szerepelni a saját fontosságomnak. Kemény vagyok és szigorú, bizonyos dolgokban, de mindig elmondom neki, hogy emellett imádom és szeretem.
Amikor kiderült, hogy terhes vagy, voltak olyan nevelési elvek, amiket előre elterveztél?
Dehogy voltak. (nevet) Nem volt olyan, hogy most így és így fogom nevelni a lányom. Próbálok egyensúlyt teremteni – sokat adok, ugyanakkor elvárásaim is vannak. Három dologból nem engedek: hogy nyelvet tudjon, sportoljon, és egy hangszeren játsszon. Tudja, hogy izgalmas és szép élete van, de ezért cserébe neki is tennie kell.
Vannak tervei a jövőre nézve?
Teret adok neki, hogy majd azt csinálja, amit szeretne. Úgy teszek, ahogy anyu: mindennek megmutatom a napos és az árnyoldalát is. Nem akarom tudni, hogy mi lesz belőle, ha nagy lesz. Most élvezem, hogy kiskamasz, és még nem ezeken a dolgokon jár az esze. Nem akarok belőle minifelnőttet faragni, azt akarom, hogy egy jókedvű, vidám, egészséges gyerek legyen.
Szulák Andrea az Ének az esőben című musical próbáján a szegedi Dóm téren (Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)
A szakításod után nem rogytál meg, mentél előre, habár ahogy te is mondtad, ez megviselt téged. Sokan bálványoznak ezért, hogy vészelted át ezt az időszakot?
Nagyon sok energiám van, ezt hoztam magammal. Születésemtől fogva sosem volt lehetőségem nyavalyogni, mindig előrefelé kellett menni. Nem is volt divat a múlton rágódni. Egy Kossuth-díjas kolléganőmtől kérdeztem egyszer, hogyan élte meg a válását. Elmesélte, hogy ráborult a kanapéra, zokogott, majd egyszer csak rájött, hogy pisilnie kell. Kijózanító mondat volt – vannak hétköznapi dolgok, amiket minden csalódás ellenére meg kell oldani. Ha ezeket megcsináljuk, nincs időnk keseregni. Az már egy más kérdés, hogy amikor kettesben maradok saját magammal, néha számot vetek, és megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy ezt most jól csináltam? Van, amikor azt mondom, hogy igen, van, amikor azt mondom, hogy nem.
Ezek szerint te mindig a jövőbe tekintesz…
Muszáj, mert annyira kíváncsi vagyok, hogy mi történik még velem. Az egész életem maga a spontaneitás, nagyon ritkán tervezek előre. Ha így tettem, az sosem jött össze, ezért leszoktam róla. Régen azt képzeltem, hogy 30 éves koromban már anyuka leszek három gyerekkel – ez nem jött össze. Viszont ha valaki azt mondja, hogy 43 évesen szülök, biztosan kiröhögöm.
Hogyan hatott rád, hogy későn szültél?
Nagyon jó döntés volt. Egyrészt csoda, hogy ilyen spontán módon egy gyönyörű, egészséges gyerekem született, másrészt ezzel visszafordítottam az időt. Minimum 10 évvel fiatalabbnak érzem magam. Nem gondoltam, hogy közel az ötvenhez a homokozóban jövök-megyek négykézláb, vagy a trambulinon ugrálok a kertben. Az egészben az a legjobb, hogy nincs bennem kielégületlen vágy, hogy ezt még úgy elénekeltem, vagy eljátszottam volna. Úgy érzem, pont jókor jött a kislányom.
Megváltoztatta az életedet?
Teljes mértékben. Ha fel kell állítanom egy tízes listát, akkor az első helyen a gyerek van, a másodikon, a harmadikon is, aztán hosszú szünet és utána jönnek azok a dolgok, amik hozzám köthetőek: munka, barátok…
Nemrég azt mondtad, hogy nyitott vagy egy új kapcsolatra. Hogy állsz ezzel most?
Azt mondanám, hogy sosem voltam nem nyitott. Nem vagyok kapcsolatfüggő – tény és való, meggyászoltam a félresikerült kapcsolataimat, de rájöttem, hogy szerelem nélkül is lehet élni, sőt. Rábíztam az univerzumra. Nem abból áll az életem, és nem azon gondolkozom mindennap, hogy van-e párom, vagy nincs.
Nehezebb a párkeresés Szulák Andreaként?
Százszor, sőt ezerszer.
Ki tudod szűrni, hogy ki, miért környékez meg?
Sajnos nem. A látszat ellenére egy hiszékeny lány vagyok, és nagyon sok csapdába belesétáltam már. Mindig magamból indulok ki, és nem feltételezek rosszat az emberekről. A barátaim viszont komoly nevelésben részesítenek, és felhívják a figyelmemet, ha olyan ember van a környezetemben, akinek nem biztos, hogy tiszták a szándékai.
Ezek szerint erre konkrét példa is van.
Sajnos nem is egy…
És ebből tanulsz?
Dehogy tanulok! Újra és újra belesétálok a csapdába, de nem keseredek el, csak mint mindig, előre nézek.
