nlc.hu
Sztárok
Meghalt Benke László

Meghalt Benke László

74 évesen, rövid betegség után elhunyt Benke László, a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek underground művészközegének jellegzetes alakja. Nevét sokan A Benke és Pierre című Cseh Tamás-dalból ismerhetik.

Benke László halálhíréről a Cseh Tamás Archívum alapítója, Hanák Gábor számolt be – közölte az Index. Hanák azt írta, hogy Benke korszakos alakja volt a magyarországi underground világának, „anélkül, hogy a hatalmas műveltségét formába öntötte volna”. 

Az 1943-ban született Benke László Baksa Soós Jánoson keresztül ismerkedett meg Cseh Tamással, közös baráti társaságuk volt. Neve egy Cseh Tamás-dalban is megjelenik: Cseh Tamás – Bereményi Géza Utóirat című lemezén, a Benke és Pierre dalnak ő az egyik szereplője.

Az egy időben a Magyar Rádióban dolgozó Benke László több Jancsó Miklós-filmben is felbukkant, szerepelt Bódy Gábor Amerikai Anzixában és Szabó Ildikó Másik oldal című filmjében is. 

Benke a halála előtt Baksa Soós naplójával, írásaival foglalkozott, azt tervezte, maga is leírja kapcsolódó emlékeit. Rövid betegség után hunyt el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top