Radics Gigi beköszönt a világ legmagasabb kilátóteraszáról

nlc | 2017. November 30.
124 emelet magasan csücsül egy plexi előtt. Radics Giginek lehet vajon tériszonya?

Az NLCafé október végén járt Dubajban, és hosszas cikket közölt a városban található Burj Khalifáról, amely jelenleg a világ legmagasabb felhőkarcolója. Na, itt van éppen Radics Gigi énekesnő, és örömmel posztol a 124. emeletről, ahol az egyes számú kilátóterasz található. Eszelősen magas hely ez, ottjártunkkor több ember is azt mondta a liftben, hogy tériszonyos, és attól tartott, hogy képtelen lesz kimenni a teraszra, de sikerült valahogy úgy kialakítani az egészet, hogy még azok is rohangáltak odafent, akik előtte alig mertek kilépni a liftből. 

Gigi természetes a felhőkarcolókon is túljutott, a várost körülvevő sivatagból is bejelentkezett. 

Szerdán derült ki, hogy Radics Gigi összejött az édesapja egyik barátjával. Az énekesnő akkor ezt nyilatkozta: „Ha azt mondtam volna apunak, hogy van párom, és nem alszom itthon, felnyársalt volna… Azért nem szeretek erről beszélni, mert a párom sem szereti, hogy erről beszélek. A mostani párom először barátként járt fel hozzánk, az édesapám barátja volt, egy zenésztárs, és hát ez így kicsit nehézkes volt nekünk ebből a szempontból, hogy hogyan mondjuk el a faternak meg anyunak. Ő volt a bátrabb… Mondtam neki, hogy apám azt szereti, ha egy férfi tökös.”

Exit mobile version