nlc.hu
Sztárok
Győzike elmondta, mit gondol Kelemen Annáról

Győzike elmondta, mit gondol Kelemen Annáról

Ha olyan videót akarsz látni, amit eddig még nem, eljött a te időd! Győzike és Kelemen Anna egy közös élőzésben osztották meg ovis élményeiket, majd rátettek egy lapáttal: videoblogot csináltak. Nos, mindenki döntse el, hogy feljebb vagy lejjebb nincs már ennél.

A mai nap szürreális élménye számomra Gáspár Győző és Kelemen Anna közös videója. Úgy tűnik, hogy a NAV-os botrányával címlapokra kerülő showman most már jobban van – boldogan feszít az egykori playmate mellett. A két celeb magasröptű társalgást folytatott: beszéltek ovis élményeikről, valamint elárulták, hogy mit gondoltak a másikról, mielőtt megismerték egymást – aminek most már nyolc éve.

Boldog évfordulót!

„Azt mondanám Annáról, hogy ne ítélj elsőre – kezdte Győzike. –  Ha nem ismernélek téged, akkor azt mondanám, amit a tévében láttam, vagy az újságban olvastam. 

Buta és a k-betűs szó.

Azért buta, mert a média kialakított róla egy képet, és hogy ha erre hagyatkozok, akkor úgy ismertelek volna meg, ahogy az le van írva. A Jóisten megengedte nekem, hogy személyesen is találkozzunk, és egy tök rendes, tök top nő vagy. Imádlak” – fedte fel érzéseit Győzike, majd Annácska is elárulta, hogy miként látta a realityszereplőt annak idején. 

„Győzőről nagyon hasonló a megítélés. A Győzike show miatt volt egy általános megítélés, ami nem igazán jó. Senki nem nézte, mégis minden lakásban rólatok szólt a tévé. A számok titeket igazolnak” – mondta Anna, és a közösségi oldalán leírta, milyen élmények érték a forgatás alatt. „Kis spontán eszmefuttatás Gáspár Győzikével, akivel a mi valóságunkról témázgattunk! Minket lehet nem szeretni, de tény hogy ha a hülyeséget nyomtuk, azt is hitelesen tettük, és a legmelegebb helyzetekben is tudtunk nevetni saját magunkon! Szeretjük és tiszteljük egymást! Próbáljunk meg őszintén, képmutatás és irigység nélkül élni, higgyétek el, annyival könnyebb!” – írta Annácska, aki videóival hozzájárult a társadalom szexkulturális fejlődéséhez. Továbbá azt is elmondta, hogy szerinte 

ő és Győző benne vannak Magyarország 5 állócsillagában,

hiszen nem tudnak úgy bemenni egy bevásárlóközpontba, vagy kimenni a strandra, hogy ne menjen oda hozzájuk valaki. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top