nlc.hu
Sztárok
Szabó Győző végre megmutatta a kisfiát, Misit

Szabó Győző végre megmutatta a kisfiát, Misit

A színész nagyon ritkán beszél a magánéletéről, a gyerekeit pedig nem mutogatja a médiában. Most viszont megtört a jég: Szabó Győző bemutatta a kisfiát, aki szerinte ugyanolyan önfejű, mint ő.

Szabó Győző a munka megszállottja: van egy étterme, színházban játszik, az Álomutazóra próbál, most pedig még a Valami Amerika 3-ban is forgatott, aminek nemrég jelent az első előzetese. A színész elfoglalt, de a családjára mindig szakít időt. Élete értelme a két gyereke, a hétéves Misi és a 20 éves Bori. Előbbit még nemigen láthattuk, de most végre megmutatta – a kis Misi iszonyatosan aranyos, és Győző szerint sok mindenben rá hasonlít.

„Nagyon ragaszkodik hozzánk, szeret minket, bár egy angyal meg egy ördög bújt el benne egyszerre – mondta róla a BEST magazinnak a színész. – Most, hogy megvan Misi, minden átértékelődött. Judit szerint már lecsendesedtem, és ezt én is észrevettem magamon. Örülnék, ha még sok-sok mindent csinálhatnánk együtt, csak hát… Nem azt mondom, hogy nem jósolok magamnak hosszú életet, eddig is minden benne volt, ami lehetett” – sóhajt Győző. „Misi nevelésében Judit a szigorúbb, én a megengedőbb, és sajnos időnként elég türelmetlen is vagyok. Azért ki tudja hozni az embert a sodrából egy ilyen kis hétéves.”

Folytatás a ma megjelent BEST magazinban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top