Sztárok

Nagymamájától tanul főzni a Miss Balaton királynője

Az év legvarázslatosabb ünnepét a Miss Balaton gyönyörű királynője, Rákos Lili is izgatottan várja, már jó ideje ünnepi hangulatban készülődik.

2017-ben Rákos Lili fejére került a Miss Balaton koronája, egy évig büszkén viseli a szépségkirálynő címet. A modell nemcsak nagyon csinos, hanem emellett rengeteget sportol, és mint kiderült, sütni-főzni is nagyon szeret és egyre jobban tud is. Rákos Lili azt is elárulta, hogyan tölti a szentestét és miért várja különösen az ezt megelőző előkészületeket. 

A modell számára kifejezetten kedves a karácsonyi időszak, hiszen népes rokonsága ilyenkor közösen ünnepel. „Olyanok vagyunk, mint egy igazi olasz család, szenteste mindig nagy a nyüzsgés nálunk – árulta el Lili, aki az előkészületekben is kiveszi részét. – Minden karácsonykor ugyanazokat az ételeket főzzük és igyekszünk mindenkinek kedvenc fogásával kedveskedni. A süteményeket rendszeresen nagymamámmal készítjük, nagyon értékes és kedves pillanatok ezek számomra miközben rengeteg apró trükköt és praktikát tanulok tőle. Ami pedig a karácsonyfát illeti, miután két fiútestvérem felállította, anyukámmal együtt díszítjük fel minden évben” – mondta el a Miss Balaton 2017-es királynője. 

A Miss Balaton 2014-es győztese, Király Lili idén rendhagyó módon itthon ünnepli a karácsonyt. Király Lili két év után most újra Magyarországon lesz karácsonykor, mindennél jobban várja, hogy szeretteivel töltse a szentestét. „Miután 2014-ben fejemre került a Miss Balaton koronája, kinyílt előttem a világ, az elmúlt két évben úgy alakult, hogy a karácsonyi ünnepeket Japánban töltöttem. Így már nagyon várom, hogy ezúttal szusi helyett töltött káposzta kerüljön az asztalra” – árulta el Lili, aki idén december 25-én csatlakozik családjához. „Jelenleg Grúziában, Batumi városában tartózkodom, így egyelőre nem volt még időm beszerezni az ajándékokat, de nálunk a karácsony nem is erről szól. Sokkal értékesebb a közösen töltött idő, ilyenkor rengeteget beszélgetünk és persze finomakat eszünk” – mondta el a Miss Balaton 2014 királynője, aki sosem hagyja ki a mézeskalács és bejgli készítését ebben az időszakban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése