Sztárok

Ritka családi kép: együtt Sváby András és a három fia

Nagyon büszke a gyerekeire Sváby András, szívesen mesél róluk, képeket azonban csak ritkán mutat a fiairól. Olyat pedig, amelyen mind együtt vannak, talán most először.

Idén tavasszal született meg Sváby András harmadik fia, Sváby Milán, akiről eddig egyszer mutatott képeket a műsorvezető, viszont szívesen beszélt a kicsiről. 

„Ő a mamájára is nagyon hasonlít, pont ezen ment a vita, mert ez egy tegnapi kép. Amúgy nagyon jó kisgyerek, nagyon cuki” – magyarázta egy korábbi adásban, ahol Sváby végül egyetlen fotót mutatott Peller Annáéknak a babáról.  A beszélgetés közben pedig eldicsekedett a két nagyobbik fiával is.

„A nagyobbik Southamptonban tanul, hajómérnök lesz. Végre egy ember a családban, akinek rendes szakmája van! Szóval, Tomikámból mérnök lesz, Petikém pedig idén érettségizik a konzervatóriumban. Úgy volt, hogy zenész lesz belőle, de most azt gondolja, mégsem. De hát még van ideje eldönteni. Nagyon büszke vagyok mindkét nagy fiamra, imádom őket.”

Fotót azonban ritkán láthatunk róluk, ilyet pedig, amit Sváby András a Facebook-oldalán posztolt, talán még sosem látott a nagyközönség. Érdemes azt az oldalt figyelni, mert ilyen fotókra is rábukkanhattok. 

Íme Sváby András és a fiai: Tomi, Peti és Milán, valamint Karcsika.

10 év kihagyás után idén visszatért a képernyőre Sváby András, és még őt is meglepte, hogy milyen pozitívan fogadták őt.  Ahogy mondta nekünk korábban, az elmúlt években hiányzott neki a tévézés, na nem a szereplés és a címlapok, hanem az a csapatmunka, ami egy szerkesztőséget jellemez. A visszatéréséről sokaknak volt véleményük, amit András sokkal jobban fogadott, mint ahogy arra számított. 

„Még engem is meglepett, hogy ennyi embernek volt ezzel kapcsolatban mondanivalója, és hogy ekkora visszhangja lett. Többségében olyanoktól kaptam jóindulatot, akitől nem vártam. Akiktől viszont támogatásra számítottam, tőlük csak rosszindulatot kaptam.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése