A 94 évesen meghalt Rose Marie-re egyik ápolója talált rá holtan a Los Angeles közeli otthonában.
Rose Marie Mazzetta olasz és lengyel származású szülőktől született 1923-ban, édesapja varietészínészként dolgozott, ami Rose Marie sorsát már az elején megpecsételte. Kilenc évtizeden átívelő karrierjét egészen kisgyerekként, hároméves korában kezdte, amikor a róla elnevezett Baby Rose Marie című show-ban énekelt. Csodagyereknek tartották.
Családja jó kapcsolatot ápolt a kor több hírhedt maffiózójával, Al Caponéval és Bugsy Siegellel. Rose Marie csak „Al bácsiként” emlegette a sebhelyes arcú bűnözőt. Ötévesen az NBC rádióműsorában hallhatták a gyereket énekelni a hallgatók, később Rose Marie karrierje során rengeteg tévés és rádiós szerepet elvállalt, de játszott több varieté előadásban és a Broadway-n is.
Ő volt az első amerikai színésznő, aki a keresztnevén vált ismertté. Egyik legnagyobb televíziós sikereként a hatvanas évek sitcomjában, a Dick Van Dyke Show–ban vállalt szerepét szokták emlegetni. Ebben öt éven keresztül alakította Sally Rogerst.