Sztárok

Nem indítanak eljárást Jim Carrey ellen a barátnője halála miatt

Elutasították Cathriona White hozzátartozóinak keresetét, így Jim Carrey-nek nem kell bíróság elé állnia.

A bíróság elutasította a 2015-ben drogtúladagolásban meghalt Cathriona White férje és anyja által beadott keresetet. A hozzátartozók azért perelték White volt barátját, Jim Carrey-t, mert szerintük ő tehető felelőssé White halála miatt. Azzal vádolták, hogy drogokat adott a nőnek, valamint nemi betegségekkel is megfertőzte, White pedig többek között emiatt omlott össze.

Jim Carrey (fotó: Christopher Polk/Getty Images for AFI/AFP)

Jim Carrey (fotó: Christopher Polk/Getty Images for AFI/AFP)

Carrey 2017 szeptemberében adott be ellenkeresetet White hozzátartozói ellen. Kiderült, hogy a Carrey bűnössége mellett szóló dokumentumok egy része, például az, amely White-ot 2011 előtt fertőzésmentesnek tünteti fel, hamisított. Carrey jogi képviselője a Hollywood Reporternek azt nyilatkozta, január 25-én utasították el a Carrey elleni keresetet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése