Sztárok

Szakításra van ítélve Bódi Sylvi és Szente Vajk szerelme?

Elindultak a spekulációk Bódi Sylvi és Szente Vajk szerelmével kapcsolatban. 3 elemzésből kettő azt állítja, nem lesznek sokáig boldogok. De vajon számít, hogy ki mit mond?

A héten kezdtek cikkezni a lapok Bódi Sylvi és Szente Vajk szerelméről. Mint mi is megírtuk, egy élelmiszerbolt mirelit pultjánál látták őket balhézni. A pszichológus szerint a nyílt érzelemkinyilvánítás nem rossz jel, még akkor sem, ha esetleg kisebb veszekedést eredményez. „Azt jelzi, hogy az együtt lévő személyek már olyan viszonyban vannak egymással, hogy fütyülnek rá, mit gondol róluk a másik. Ez jellemzően a már régóta tartó kapcsolatokban fordul elő. A friss együttlétekben még odafigyelünk a látszatra. Aki rövid ideje van csak együtt a másikkal, az igyekszik mindig a legjobb arcát mutatni, még akkor is, ha nagyon ideges” – mondta a Bors által megkérdezett Csehák Hajnalka pszichológus.

A lap asztrológust is hívott, és egy számmisztikai elemzést is csináltatott, ezek nem sok jóval kecsegtetnek. „Sylvi és Vajk mindketten a Kos csillagjegyét viselik. Persze lehet, hogy az elején nagy a szerelem, de egy idő után megmutatkozik az igazi énjük, és egymásnak fogják szorítani a fejüket. Nem fog sokáig tartani a kapcsolatuk. Szente Vajk előző párja, Tímea a Rák jegyében született, és bár az sem volt szerencsés választás, mindenképpen jobb volt, mint két Kos egymás mellett” – vélekedik Müller Rózsa.

„A számmisztika szerint Vajkra jellemző, hogy igényli a társa dicséretét, csodálatát,  Bódi Sylvi viszont a számmisztika szerint úgy vágyik a szeretetre, hogy sokszor nem bírja kifejezni azt. Ráadásul Sylvinek olyan társa van szüksége a számok szerint, aki – Vajkkal ellentétben – nem igényli a csodálatot és gyakori bókolást, és ezzel együtt megengedi Sylvinek az időnkénti egyedüllétet és a visszahúzódást” – derült ki az elemzésből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top