
Egy évvel ezelőtt vádolta meg korábbi menedzserét Nótár Mary azzal, hogy a férfi fogva tartotta XVII. kerületi házában, illetve hogy ennek következtében elvetélt. Az ügy hátterében az áll, hogy Mary ki akart ugrani a Lakatos család vezette Skyforce Managementtel kötött szerződésből, és a vita elfaljult. Innentől mindkét fél máshogy emlékszik.
Lakatosék szerint nem volt sem fogva tartás, sem testi sértés, és a család jó hírnév megsértéséért és elmaradt jogdíjakért be is perelte Nótár Maryt mintegy 80 millió forintra.
Nótár MaryA rendőrség pedig hosszú nyomozás után az eljárás megszüntetéséről döntött, tehát Mary menedzsereinek adott igazat. „Bűncselekmény hiányában megszűnt végre ez a csúnya ügy. Nagyon nagy elégtétel ez a családunknak” – mondta Lakatos Róbert a Borsnak.
Nótár Mary ügyvédje útján annyit közölt, hogy meg fogják támadni a határozatot.