Nádai Anikó és Aurelio december elején jelentették be, hogy egy pár alkotnak. Egyből elindult a találgatás, hogy vajon meddig maradnak együtt, de velős választ adtak a kétkedőknek. Azóta is nagyon jól megvannak, bár boldogságukat nem mutogatják, megtartják maguknak. Kellemes hangulatú interjút készítettem velük, végig fogták egymás kezét, nem is beszélve a sok bókról, amit egymáshoz intéztek. Látszott, hogy mennyire szeretik egymást, az írásból pedig sok kérdésre választ kapnak az olvasók.
Fotók: Neményi Márton
Mindketten az Anikó #show-ban dolgoztok, dolgoztatok. Mi volt a legdurvább jelenet, amit nehéz volt lereagálni?
Anikó: Egyre komfortosabban, jobban érzem magam ebben a szerepben, így, hogy a második évad forgatásainak álltunk már neki. Tényleg foglalkoztat az emberek élete, hogy valamilyen módon segítsek nekik. Amikor már azt hiszem, hogy nem tudnak újat mondani, mindig jön valami olyan, amire nem számítok. Mondhatom, hogy szinte minden egyes történetben van valami meglepő, vagy megrendítő fordulat.
Aurelio: Csúnyán fogalmazva, én voltam a tapsoltató, modern szóval a warm up-os, azaz a bemelegítő ember. A főnököm átvitt A Fal című műsorba, egy ideje már ott dolgozom. Az Anikónál azért szerettem dolgozni, mert ő is ott volt, és láthattam, hogy oldja meg a problémákat. Ilyenkor mindig nagyon felnézek rá. Viszont a Balázzsal is nagyon jól megvagyok.
A karrieretek kezdete óta rajtatok volt a VV, vagy ÉNB jelző. Hogy tudtátok ezt „lekaparni” magatokról, hiszen most már szinte mindig a saját neveteken szerepeltek?!
Anikó: Engem ez sosem zavart, én a mai napig azt mondom, hogy ezeknek a műsoroknak köszönhetek mindent. Ez is az életem része, hiszen megmutatja, honnan indultam és hova tartok. Egy idő után viszont azért dolgozik az ember, hogy ezeket elhagyja, és nem csak így ismerjék meg az emberek, hanem letegyen valamit az asztalra, amitől kicsit másképp fognak ránézni. Egyébként, nem a hírnév hozott minket össze, de ha nincsenek ezek a show-k, most nem lennénk együtt Aurelióval.
Aurelio: Rólam szerintem hamar lekerült ez a VV-jelző, de én büszke voltam rá mindig is, mégiscsak megnyertem, és megváltoztatta az egész életemet. Sosem fogom tagadni, honnan jöttem, nagy álmom volt mindig, hogy bekerüljek egy valóságshow-ba. Ennek köszönhetem, hogy nem egy híd alatt alszom az Anikóval, amikor nálam van, hanem a lakásomban. Ha nem nyerem meg a VV-t, akkor nem is ismerem meg Anikót.
Mi az a műsor, amiben szerepelnétek, vagy vezetnétek?
Aurelio: Hát, engem a Barátok köztbe sosem hívtak, pedig nagy színész vagyok. Mondjuk, én is vezetnék egy olyan show-t, mint az Anikóé, Aurelio show néven, kicsit viccesebben oldanám meg a problémákat, de nem biztos, hogy boldogan távoznának az emberek.
Anikó: Nekem nincs ilyen, mindig az aktuálissal foglalkozom és annak örülök, amit a csatorna rám bíz. Azért az az érzés, hogy belépek a stúdióba és a nevem a falon szerepel, nagyon felemelő.
Hol látjátok magatokat 10 év múlva?
Anikó: Ahogy a műsoroknál is, az életemben is a mának élek, mindig arra a feladatra fókuszálok, ami éppen előttem van, és nem gondolkozom azon, mi lesz 10 év múlva.
Aurelio: AMG Mercedes és brillnyaklánc. Meg talán egy szobor az RTL Klub előtt magamról.
Mi az álom-úticél?
Anikó: Nekem régi álmom Amerika.
Aurelio: Ausztráliába nagyon elmennék, de sajnos sok a pók. A Maldív-szigeteket is szívesen meglátogatnám, de csak akkor, ha van wi-fi.
Mit csináltok, amikor nem vagytok együtt?
Aurelio: Én több kicsi lábon állok. Egyébként meg olyan vagyok, mint egy kisgyerek: leülök a konzol elé, és játszom, aminek persze az Anikó nem szokott örülni, mert talán néha kicsit több időt vesz el az életemből, mint kéne. De egymás nélkül megőrülünk! Akkor is sokat beszélünk, ha nem vagyunk együtt.
Melyikőtök főz?
Aurelio: Amiről azt hittem, hogy meg tudom csinálni, arról kiderült, hogy mégsem, ez volt a carbonara spagetti. Az öt alkalomból, amikor Anikó főzött, három olyan volt, hogy ha lett volna repeta, megettem volna. Életem lencsefőzelékét ő csinálta, még másnap is azt ettem, azóta vonzom a pénzt.
Anikó: Azt nem mondhatjuk, hogy Aurelio tud főzni. Az első étel, amivel meglepett…, azzal gyilkolni lehetett volna. Száraz csirkemell, mozarellagolyók, leöntve pirospaprikával. Karácsonykor nagyon jó kacsát sütöttem, azt azóta emlegeti Aurelio.
Mi a kedvenc étele a másiknak?
Aurelio: Szerintem a lasagne vagy a bolognai.
Anikó: Fogalmam sincs, talán valami krémleves.
Milyenek vagytok reggel?
Aurelio: Amíg Anikó nem issza meg a reggeli kávéját, addig kerülöm.
Anikó: Ébredés után kell nekünk egy jó másfél óra, addig lecsökkentjük a párbeszédet. Aureliónak ennie kell, nekem innom kell egy kávét, és onnantól már nincs baj.
Hol tudnátok elképzelni az életeteket?
Anikó: Én eleve vidéken élek, vagyis Szigetszentmiklóson, de nem a városközpontban.
Aurelio: Szerencsére én is a külvárosban lakok. Nekem azért voltak kemény korszakaim, nem is tudom, mi lenne velem a belvárosban. Jobban szeretem a csendet. Később szeretnék egy bazi nagy családi házban élni.
Hogy álltok egymás barátaihoz?
Aurelio: Engem imádnak a barátai, én még nem mertem bemutatni a társaságomban. Anikónak szerintem nagyon fontos volt, hogy az ő barátai hogy viszonyulnak hozzám. Ahova elvitt magával, ők megkedveltek.
Anikó: Na jó, egy barátot már azért ismerek, a Lórit.
Ki sír többet?
Anikó: Egyértelműen Aurelio.
Aurelio: Együtt sírunk! Na jó, én elég sokat sírok, de hát egy érzékeny pali vagyok.
Ha a színész-zenész világot nézzük, tudjátok, hogy a másiknak ki az esete?
Anikó: Nem is tudom…
Aurelio: Nekem még Jennifer Lopez sem jön be jobban, mint Anikó. Ha szerelmes vagyok, akkor csak az tetszik, akivel együtt vagyok, az Anikó meg amúgy is egy nagyon gyönyörű nő.
