Elbúcsúzott a színháztól Földes Eszter

nlc | 2018. Február 21.
Lovasi András kedvese, Földes Eszter hamarosan szül, így legalább őszig nem tér vissza a színpadra. Kollégái meghatóan búcsúztatták utolsó előadása végén.

A Karinthy Színház Bolond lány című darabjának főszerepétől búcsúzott el tegnap este Földes Eszter. A mű három éve kíséri a fiatal színésznő életét, és még pikáns emlékek is kötődnek hozzá: „Fontos része az életemnek ez a darab, párhuzamban áll az Andrással való kapcsolatommal. A nászéjszakánk utáni napon volt az első olvasópróbánk 3 éve. Most ebből a darabból lépek át az anyaságba” – mondta Földes Eszter a Blikknek.

Földes Eszter és Lovasi András tavaly év végén jelentették be, hogy gyermeket várnak. Az ötvenéves Lovasinak ugyan már van két lánya előző házasságából, a pár mégis örömmel állt a gyermekáldás elé.

„A terhességem nagyon könnyed hangulatban telik, nem görcsöltünk rá a dolgokra. Tulajdonképpen mi is meglepődtünk, amikor kiderült, hogy érkezik a baba. Andrásnak vannak tapasztalatai, de minden élethelyzet más. Nem tudom, hogy miként lehet erre felkészülni” – mondta a színésznő.

Földes Eszter egyébként apás szülésre készül – feltéve, hogy Lovasi András nem koncertezik épp, mert akkor igazoltan maradhat távol a nagy eseménytől.

Exit mobile version