Breaking: Ebben a kerületben indul a politikus Kelemen Anna

nlc | 2018. Február 22.
Kelemen Anna a Facebook-oldalán jelentette be, ha a fényképére 5000 lájkot kap, indul az országgyűlési választásokon. Ez össze is gyűlt. A Mokkában és a Balázsékban is mesélt arról, hogyan tovább: ízelítőt adott a programjából, és elárulta, kiket képviselne a parlamentben.

Kelemen Anna tegnapi kijelentése, miszerint ha összegyűlik az 5000 lájk az egyik képén, indul az országgyűlési választásokon, nagy port kavart. A ma reggeli Mokkából kiderült, hogy igenis komolyan gondolja, amit mondott, hiszen ahogy ő fogalmaz, mindig betartja az ígéreteit. Istenes Laci szerint az 5 ezer lájk nem valami nagy szám, hiszen Annának óriási rajongótábora van, így biztosan könnyen összegyűlik. A konzekvencia tehát, hogy az egykori playmate biztosra ment, és valóban a parlamentbe készül. 

„A kommentelők nagy része azt írta, szeretnének egy üde színfoltot. Szerintem bele tudnék szólni döntésekbe, illetve szeretnék változtatni a nők és férfiak arányán. Kell oda az empátia, és hogy ne legyen annyi tesztoszteron” – kezdte a műsorban Kelemen Anna, aki nem áll meg ennyinél, komoly tervei vannak. 

„A programtervezetet ma dél körül fogom kiadni, nyilván nem volt időm pár óra alatt összedobni. A szeretkező és az élet napos oldalát néző emberek képviselője szeretnék lenni, akik egy hiteles embert szeretnének. Nálam hitelesebbet nem tudnék elképzelni, hiszen rólam már lepel lehullani nem tud” – vallotta be Kelemen Anna, aki azt is elárulta, ki a célközönsége. „Azok, akik szeretik a szexet, a boldog, szabad emberek. Borzasztóan zavarnak a szürke, fásult emberek, hiába vagyok egy olyan lány, aki redukálja pár kerületre azt, hogy hova megy.”

„Mindig is érdekelt az, hogyan állnak hozzám az emberek. Ebben az országban élek és nagyon szeretem, de senki nem tud engem hova tenni. Szerintem mindenkinek joga van eldönteni, hogy a Tóbiás Józsefre, a Németh Szilárdra, vagy rám szavaz, tehát hogy mondjuk melyikünkkel zuhanyozna legszívesebben” – vicceskedett Anna, aki elmondta, hogy őt az sem érdekli, komolyan veszik-e, vagy sem. A playmate egyébként a mottóját is megfogalmazta:

„A politika orális műfaj és ebben én vagyok a legjobb!”

Ahogy Annácska ígérte, az is kiderült, hogy pontosan melyik kerületre pályázik. 

Tisztelt Hölgyek,Urak!
A főváros 01es körzete, azaz az I.kerület egy része, V.kerület, VIII. és IX.kerület egy része tartozik hozzám! Aláírásgyűjtés indul szombaton,ha 100 ember jelentkezik péntek reggel 9 óráig az alábbi címen,személyesen hálálom meg

– írta Kelemen Anna, akinek utolsó mondatának elemzésébe inkább nem mennénk bele.

 

Exit mobile version