Sztárok

Kelemen Anna politikusi karrierje váratlan fordulatot vett

Már az aláírásgyűjtésbe is belekezdett az egykori playmate, most viszont úgy döntött, mégsem indul az országgyűlési választásokon.

Kelemen Anna egy hete jelentette be, ha az egyik kiposztolt képére ötezer kedvelés érkezik, akkor elindul az áprilisi országgyűlési választásokon.

Össze is gyűlt a szükséges lájk, Annácska pedig elárulta, hogy Budapest 1. számú választókerületében indul, ahol egyébként jól ismert politikusok is versenyeznek.

Kelemen Anna most a közösségi oldalán – egy feltartott középső ujj kíséretében – jelentette be: visszalép a jelöltségtől.

Azt írta, döntése előtt figyelembe vette a vasárnapi hódmezővásárhelyi eredményt. Azt is hozzáfűzte, hogy „aki esélytelen, és nem lép vissza, az a valódi prostituált”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top