Sztárok

Szívinfarktus miatt került kórházba Mészöly Kálmán

Korábban még arról lehetett hallani, hogy agyvérzés miatt lett rosszul.

Hat hete kórházban van Mészöly Kálmán. A legendás labdarúgó, a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya február elején került kórházba. A korai találgatások arról szóltak, hogy Mészöly agyvérzés miatt lett rosszul, a Nemzeti Sport azonban most megtudta, hogy valójában szívinfarktusa volt.

Ezt a „Szőke Szikla” fia, Mészöly Géza erősítette meg a sportlapnak.

Apám szíve szerencsére az infarktus ellenére is rendkívül erős, és mindent elkövetünk, hogy ne kelljen műteni. Tornáztatják, már rendszeresen sétál, és a hangulata is jobb

– árulta el Mészöly Géza, aki azt is elmondta: kezdetben tetézte a bajt, hogy édesapját tüdőgyulladással is kezelték, de ezen is sikerült túltennie magát.

Mészölyt jelenleg a Szent Ferenc Kórházban kezelik, és a Nemzeti Sport információi szerint – ha minden jól megy – március 21-én hazaengedik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top