nlc.hu
Sztárok
Váratlan hír: Várhegyi Lucas Palmira mehet az Eurovízióra

Váratlan hír: Várhegyi Lucas Palmira mehet az Eurovízióra

Idén tavasszal az Eurovízióra A Dal magyar győztese utazhat ki. Miközben az AWS már gőzerővel készül, most az is kiderült, hogy Várhegyi Lucas Palmira utazhat Portugáliába.

Természetesen nem kell aggódniuk az AWS rajongóinak, hiszen A Dal 2018-ban ők vívták ki a jogot arra, hogy Lisszabonban képviseljék hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Azt viszont már kevesen tudják, hogy a zenekar vokalistái között ott van Várhegyi Lucas Palmira, a Rising Star egykori győztese. Őt a színpadon ugyan nem láttuk, de a háttérben énekelt. Az Eurovízión szabály, hogy minden énekhangnak élőben kell szólnia, így a csapat valószínűleg a vokalistáit is viszi magával. 

Fotó: Facebook/Várhegyi Lucas Palmira

„Nagyon jó érzés volt részt venni ebben a produkcióban, nagyon izgultam, és nagyon drukkoltam a fiúknak. Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a sikernek” – mondja Palmira, aki a saját zenei karrierjét is folyamatosan építi. „A kőbányai zenesuliban tanulok, hamarosan végzek. Van egy saját zenekarom, és vokálozok is másoknak.”

Emlékeztek még rá a műsorból?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top