Sztárok

Cameron Diaz visszavonult, nem szerepel több filmben

Legalábbis ezt állítja barátnője, Selma Blair. Diazt 2014 óta nem láthattuk a vásznon.

Visszavonult a színészettől a 45 éves Cameron Diaz – írja a Vanity Fair. A hírt tulajdonképpen csak mellékesen közölte Selma Blair, aki a 2002-es Édes kis semmiség című filmben játszott együtt Diazzal. Blair éppen interjút adott egy lapnak, amikor szóba került a fent említett közös filmjük. „Nagyon szívesen csináltam volna folytatást a filmhez, de Cameron visszavonult a filmezéstől. Egyszerűen abbahagyta” – nyilatkozta váratlanul a színésznő.

Cameron Diaz utoljára 2014-ben, az Annie új feldolgozásában szerepelt, első filmje pedig az 1994-es A maszk volt, így két évtizedes pályát tudhat maga mögött. Selma Blair szerint nincs sok esély arra, hogy valaha visszatérjen: „Nincs szüksége arra, hogy több filmet csináljon. Nagyon jó élete volt, de nem tudom, hogy mi kellene ahhoz, hogy visszatérjen.”

Diaz az utóbbi években Gwyneth Paltrow-hoz hasonlóan inkább életmódguruként próbált meg érvényesülni. 2013 óta több sikerkönyvet is írt az egészséges életmódról. A színésznő ugyanakkor még nem erősítette meg hivatalosan a visszavonulásáról szóló híreket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top