Akkor és most Melissa Joan Hart, vagyis Sabrina, a tiniboszorkány

nlc | 2018. Március 13.
Tavasszal ünnepli a 42. születésnapját Melissa Joan Hart, akit a legtöbben a Sabrina, a tiniboszorkányból ismernek az emberek. A színésznő három kisfiú édesanyja, és gyerekkori álmát is valóra váltotta. Így él most.

1996-tól 2003-ig futott a Sabrina, a tiniboszorkány sorozat, amelynek a legbizarrabb szereplője egyértelműen a beszélő, fekete macska volt.

A főszereplőt az a Melissa Joan Hart játszott, akit korábban már a Clarissa tinisorozatból jól ismerhettek a 90-es évek gyermekei.

2003-ban mondta ki az igent a zenész Mark Wilkersonnak. Az esküvőt azonban nem az Egyesült Államokban, hanem Firenzében tartották.

Három gyermekük született, mindannyian kisfiúk.

Melissa Joan Hart régi álma vált valóra azzal, hogy néhány éve édességboltot nyithatott, ám később el kellett adnia az üzleteket. 2010-ben tért vissza a képernyőre a Melissa és Joey című sorozattal, amelyet végül 2016-ban kaszáltak el.

Melissa Joan Hart idén áprilisban lesz negyvenkét éves.

Exit mobile version