Gesztesi Károly fiát kidobta a rendszer

nlc | 2018. Március 14.
Éppen érettségi előtt állnak Gesztesi Károly gyermekei, Márkó és Balázs, ám szüleikkel egyetértésben úgy döntöttek, nem láncolják magukat az iskolapadhoz.

Gesztesi Károly fiai nem bírták a kötöttségeket, ezért iskolát váltottak. Márkó az Esti Frizbibe is elkísérte az édesapját, Hajdú Péternek  a terveiről is mesélt.

„Iskolát váltottunk az öcsémmel, egy magániskolát választottunk, igazából otthon tanulhatunk, mellette járunk nyelvtanfolyamra és előkészítőkre – vágott bele Márkó, aki rögtön megkapta a kérdést, miért döntött így. „Engem kidobott a rendszer – fogalmazott a vasárnapi műsor felvételén. – Nekem nem ment, hogy fixen be kellett járni nyolcra, és délutánig annyi időt elvett”sorolta Gesztesi Károly fia, majd édesapja azt is elárulta, hogy a tanárokkal sem mindig jött ki a két fia. Márkó az így felszabadult idejében sportol, édesapjával együtt jár edzőterembe. A fiú nem­csak együtt kondizik a színésszel, hanem együtt is élnek.

„Nézzen szét a világban, hogy mi szeretne lenni, mivel szeretne foglalkozni: geo­lógiával, biológiával vagy joggal? Mi az, ami megindítja az agyadat 16 évesen? Jó, ha nem 18 évesen, érettségi után kezd el az ember ezzel foglalkozni”mondta Gesztesi Károly.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Exit mobile version