Alig negyed év telt el a legutóbbi Star Wars-film, Az utolsó jedik bemutatója óta, de alig több mint két hónap múlva megint kapunk egy új történetet a messzi-messzi galaxisból, május 24-én ugyanis – az amerikai premiert egy nappal meg is előzve – debütál a magyar mozikban a fiatal Han Solo kalandjait feldolgozó spinoff, vagy hivatalosabban fogalmazva antológiafilm, a Solo – Egy Star Wars-történet. Ez annak ellenére is példátlan, hogy az űropera egy ideje elég nyilvánvalóan szappanoperává terebélyesedik a szemünk előtt, mert azt ugyan már nagyjából el is felejtettük, hogy milyen volt másfél évtizedet várni az első és a második (illetve a második és az első), aztán még egyet a második és a harmadik (vagyis az első és a harmadik) trilógia között, de egy-egy évet eddig azért kaptunk 2015 óta is új film és új film között. Ráadásul a produkciót rendes reklámhadjárat helyett rengeteg baljós hír vezette fel, és néhány hónappal ezelőtt már arról is lehetett olvasni, hogy a saga gondozását 2012-ben kezébe vevő Disney „elengedte” a projektet. Te jó ég, mire fogunk mi jegyet váltani tavasz végén?
Egy rendezőcsere kremlinológiája
Nos, ha valamitől látatlanban sincs miért félnünk, az a májusi bemutató, ezzel ugyanis nemhogy nem lép új terepre a Solo, hanem egyenesen egy régi hagyományt elevenít fel – az első hat Star Wars-filmet kivétel nélkül májusban mutatták be (noch dazu: a negyedik és a hatodik epizódot pontosan 25-én), nem mellesleg pedig az eredeti tervek arról szóltak, hogy már Az utolsó jedik is a régi bevált időpontban debütál majd, ezt azonban végül elvetették. A premier időzítése persze abból a szempontból irreleváns, hogy jó-e a film, vagy sem, de ha közelebbről nézzük a dolgokat, a kritikusabb pontokon sem látunk semmi olyat, ami teljességgel ismeretlen volna Star Wars-berkekben. Haladjunk sorban.
A sármosan simlis Han Solo űrcsempésszé válását bemutató történettel kapcsolatban a legnagyobb felhördülést természetesen az okozta, amikor a forgatások közepén az egyszerre semmitmondó és vérnyomásemelő „kreatív nézetkülönbségek” jeligével megváltak A Lego-kalanddal korábban óriási sikert arató, és emiatt a rajongók és a kritikusok körében is népszerű rendezőpárostól, Phil Lordtól és Christopher Millertől. A filmet végül Ron Howard fejezte be helyettük, ami az érintettek személyétől eltekintve azt sugallja, hogy a művészi szabadságtól a lehető legtávolabb álló iparosmunkáról van szó, a konkrét nevek ismeretében pedig a moziszakértőkből leginkább azt hozta elő, hogy a két fiataltól várható merész, de kedves, eredeti humorú film helyett egy támadhatatlanul profi konzervblockbustert kapunk az Apollo 13 és az Egy csodálatos elme rendezőjétől. Vannak azonban ellenérvek is.
Ron Howard 2015-ben, miután megkapta második csillagát a hollywoodi hírességek sétányán. (Fotó: Alberto E. Rodriguez/Getty Images)
És ha mégsem dől össze a világ?
Az első rögtön az, hogy végül azért csak kibökte a forgalmazó Lucasfilm vezetőjeként Star Wars-ügyben teljhatalommal bíró Kathleen Kennedy, mi volt a gond, és az álláspontja nehezen támadható: mint elmondta, Lordék túl sokat improvizáltak, elkalandoztak a Star Wars-veterán Lawrence Kasdan és fia, Jon tollából származó forgatókönyvtől, az ilyesmi pedig ezen a szinten már nem engedhető meg. A forgatási katasztrófáról szóló pletykákkal szemben felhozható második érv pedig még beszédesebb: „kicsiben” mindez már lejátszódott a két évvel ezelőtti első antológiafilm, a Zsivány Egyes kapcsán is. Igaz, akkor nem rúgták ki a rendezőt, Gareth Edwardsot, csak újraforgattak egy csomó jelenetet Tony Gilroy vezetésével, de a kalmárszellem vádja ezt a döntést is beárnyékolta, ha pedig azt nézzük, hogy az eredeti trailerből a végleges változatba szinte semmi nem került be az ott látható formában, az is világos, hogy Gilroy nemcsak gatyába rázta a produkciót, hanem komoly ráncfelvarrást hajtott végre rajta. Ennek ellenére a film végül kifejezetten barátságos fogadtatásban részesült, a hívei pedig leginkább éppen azt hozták fel érvként mellette, hogy sokkal több volt benne a szív, mint az egy évvel korábbi, meglehetősen kiszámított Az ébredő Erőben, amivel a Star Wars visszatért a moziba.
Jelenet a filmből (forrás: imdb)
Arról most ne is beszéljünk, hogy ez a franchise legkésőbb A jedi visszatér, azaz 1986 óta ipari termék (is), inkább jegyezzük meg, hogy Ron Howard a profizmusa mellett egy kis folyamatosságot is hozott a projektbe, hiszen színészként már az űroperát megálmodó George Lucas második filmjében, az Amerikai graffitiben felbukkant, nem mellesleg a Solo címszereplőjét eredetileg megformáló Harrison Forddal együtt, és később is dolgozott a Star Wars gurujával a Willow-n. Ezeknek a kapcsolatoknak köszönhetően Lucas meglátogatta a forgatást rögtön az első napon, miután Howard átvette az irányítást, és mondott néhány biztató szót a rendezőnek, sőt tett egy spontán javaslatot is az egyik jelenet kapcsán, ami az alkotóknak annyira megtetszett, hogy rögtön beépítették a filmbe – Ford pedig elbeszélgetett Howarddal arról, hogy milyennek látta és hogyan formálta meg régi karakterét, noha ilyesmire a Han Solo iránti, meglehetősen nyilvánvaló utálata miatt ritkán ragadtatja magát.
(Egyébként ha már szóba került George Lucas, tegyük hozzá azt is, hogy a Star Wars kapcsán eleve bizarr egy kicsit két rendező lecserélése miatt aggódni. Elvégre a világ nagy része üdvrivalgással fogadta, amikor kiderült, hogy a szellemi tulajdonjogok eladása utána a franchise atyjának semmi beleszólása nem maradt a történetekbe, a legszélsőségesebb rajongók pedig annyira gyűlölik a sagát szerintük az előzményfilmekkel és a felújított változatokkal megbecstelenítő író-rendezőt, hogy már-már azt kívánják, bárcsak ne is ő alkotta volna meg a saját művét.)
Jár az esély a főszereplőnek is
No persze jutott a pletykákból a címszereplőt alakító Alden Ehrenreichnak is, aki állítólag nemhogy nem méltó arra, hogy átvegye a Star Wars egyik legmarkánsabb karakterét Harrison Fordtól, de a szövegeit is alig tudta elmondani. Ezt viszont elég nyugodtan lehet látatlanban is erős túlzásnak nevezni egy olyan színésszel kapcsolatban, aki egymás után kétszer is kellett Francis Ford Coppolának, másfelől pedig arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a Star Wars története mindig is szerényebb és egészen briliáns alakítások egymás mellett létezéséről szólt. Amit az eredeti trilógiához hozzátett Alec Guinness, az előzményfilmekhez meg mondjuk Ewan McGregor, azt ezúttal bizton várhatjuk a Han Solo mentorát játszó Woody Harrelsontól, sőt számíthatunk Emilia Clarke-ra és Lando Calrissian szerepében Donald Gloverre is.
Alden Ehrenreich (forrás: imdb)
Apropó, Ewan McGregor: Ehrenreichnak tényleg nincs könnyű dolga, de ha az eredetileg Alec Guinness által megformált Obi-Wan Kenobi szerepét a skót színész tökéletesen át tudta venni annak idején (és ebben azért elég nagy a konszenzus), akkor egy esélyt mindenki megérdemel, bármilyen ikonikus karakterről legyen szó. Annál pedig biztosan jobban jártunk, mint ha az internetezők által annak idején erőltetett Anthony Ingruber lett volna az új Han Solo, neki ugyanis a fő képessége abban áll, hogy nagyon hasonlít Fordra, és szemöldökmozdulatról szemöldökmozdulatra tudja utánozni a színész klasszikus jeleneteit, amiből meggyőző alakítás aligha lett volna.
Na de hogy jön ide „A nagy Lebowski”?
Az előjelek alapján tehát elég nagy túlzás lenne temetni a Solót. Ami azt illeti, a Lucasfilm és a Disney profizmusát ismerve még az sem zárható ki, hogy a sok rémhír kiszivárgása mögött volt némi szándékosság – elvégre egyre inkább úgy tűnik, hogy az első hat rész történetét folytató új trilógiát inkább a fiatal közönségnek szánták, az önálló antológiafilmeket pedig a nosztalgiára vágyó régi rajongókra pozicionálják, és a Zsivány Egyesnél már bejött, hogy Az ébredő Erővel elégedetlen, majd a negatív előzetes hírekkel még tovább heccelt harmincasok és negyvenesek nagy része végül pozitívan csalódott a moziban. De ez persze csak spekuláció. Ami biztos, az az, hogy ahogyan a felvállaltan háborús akciófilmnek szánt Zsivány Egyes is új színt hozott a Star Wars világába, úgy a Solo is egy konkrét zsáner, jelesül a western jegyeit húzza majd rá a jól ismert világra, alaphangulatában viszont egészen más lesz, mint az előző spinoff, ugyanis mindenki könnyed nyári mozinak ígéri.
Ezzel együtt érhetik majd meglepetések is a közönséget, a filmnek ugyanis a Star Wars-univerzumban megszokott módon megvannak a konkrét irodalmi, illetve mozis előzményei, és az inspirációk listája meglehetősen érdekes: szerepel rajta A kincses sziget, a Szemtől szemben, a Nincs bocsánat és a Gengszterek gengsztere mellett a huszadik születésnapját nemrég ünneplő A nagy Lebowski is, amit akkor is nehéz összeegyeztetni Han Solo figurájával, ha amúgy mindig ő volt az egyik fő humorforrás a Csillagok háborújában. Valami jó viszont simán kisülhet ebből a furcsa receptből, és az is biztos, hogy a moziba már ennyiért is megéri majd beülni – a többi meg majd elválik ott. Mármint egyvalamit leszámítva, mert arra azért mérget lehet venni, hogy a pótforgatásokkal összeegyeztethetetlen teendői miatt a filmből teljesen kivágott Michael K. Williams jeleneteiért nagy kár. Na de oda se neki, a Drót és a Gengszterkorzó sztárját talán még láthatjuk egy későbbi Star Wars-moziban, ugyanis ahhoz kétség sem férhet, hogy a Solo sikerétől függetlenül a saga még évekig, sőt évtizedekig gyarapodik majd.