Sztárok

Fodor Rajmund elárulta, ki tudja kihozni a sodrából

Wolf Kati lesz Fodor Rajmund párja A Nagy Duett 2018-as szériájában. A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó nem szeretné megváltani a világot, de törekszik arra, hogy a műsor végére sokat fejlődjön hangja.

Fodor Rajmund A Nagy Duett előtt még sosem szerepelt szórakoztató műsorban, így számára ez egy óriási kihívás lesz. Egy sportolónak egyébként is nehéz ebben a közegben feloldódni, de a vízilabdázó azt ígéri, hogy mindent megtesz, hogy minél tovább jussanak. Wolf Kati mellett áll majd színpadra, akivel kezdenek összeszokni, már a családjaik is találkoztak egymással. Fodor Rajmund reméli, hogy a műsor végére képes lesz a hangját egy jobb szintre fejleszteni.

Wolf Kati és Fodor Rajmund A Nagy Duett sajtótájékoztatóján

„Kihívásnak tekintem a szereplést, a műsort. Remélem, hogy az énektanár és Kati képesek lesznek fejleszteni a hangomat. Persze a partnerem ott lesz mint mentor, így onnantól kezdve csak rajtam múlik, hogy mit tudok majd kihozni magamból” – mesélte Rajmund, aki azt is elmondta az NLCafe.hu-nak, hogy ki képes kihozni belőle az állatot.

Alapvetően mindig visszafogott vagyok, kivéve otthon és a medencében. A gyerekek és az ellenfeleim ki tudnak hozni a sodromból (nevet), na de térjünk vissza a műsorra. Ha olyan produkcióval állunk elő, ami eltér a megszokottól, akkor ki kell lépnünk a komfortzónánkból, de ez egy kihívás, egy lehetőség, amivel élni szeretnék.

A sportoló tudja, hogy a színpadon nem elég énekelni, bizony a koreográfiát is be kell tanulnia. „A hangomnál már csak a tánctudásom jobb… Gyakorlásként majd felkérem a feleségem otthon, aztán lesz két zsűritag (a két gyermekünk), akik pontoznak. Ők azért kicsit elfogultak, de szerintem komolyan veszik majd. Amit ebből hazaviszek, az a vicc része.”

Wolf Kati lesz Fodor Rajmund párja A Nagy Duettben

Fodor Rajmund felesége – aki egyébként Esztergályos Cecília lánya – is mesélt arról, mi volt az első gondolata, amikor a férje elárulta otthon, hogy A Nagy Duettben fog szerepelni. „Meglepődtünk, de úgy voltam vele én is, hogy új, izgalmas kihívás, vágjunk bele. A gyerekek kifejezetten örültek, már várják, hogy vasárnap esténként a helyszínen szurkolhassanak. A lányunk nagyon kritikus, a kicsi pedig szerintem sokat fog szórakozni.”

A kétszeres olimpiai bajnok arról is mesélt, mit gondol a duettpartneréről, Wolf Katiról. „Nagyon szimpatikus, nemrég találkoztunk először, de azóta napi kapcsolatban vagyunk. Egy hullámhosszon vagyunk, mindent meg tudtunk beszélni, szerintem ezzel a későbbiekben sem lesz gond.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése