Friderikusz Sándor, a beszólások nagymestere – 11 celeb, akit nyilvánosan kiosztott

nlc | 2018. Április 06.
Friderikusz Sándor nem arról híres, hogy visszafogná magát, mikor kifejti a gondolatait. Az alábbi tizenegy médiaszemélyiség a saját bőrén érezhette Friderikusz szavainak erejét.

Friderikusz vs. Lilu és Péterfi Judit

Sándor legfrissebb balhéja rövid életű legutóbbi rádiós pályafutásához kötődik. A Music FM-es utolsó adásában Friderikusz Sándor úgy gondolta, hogy még megereszt egy-két fájó verbális ütést, aminek ezúttal két kolleginája lett a szenvedő alanya. A Hír TV-s Péterfi Judittal az volt a baja, hogy szerinte nem is kérdez rendesen, csak kacérkodik a férfi riportalanyaival, és kelleti magát nekik, Lilu pedig azzal gázolt bele Friderikusz lelkébe, hogy túl sok tengerparti bikinis fotót oszt meg magáról ahelyett, hogy valamirevaló tévés életművet hozott volna létre. Friderikusz úgy érzi, kettejük számára az emberek megszólaltatása csak ürügy ahhoz, hogy önmagukat a tévében kellessék.

Friderikusz vs. Bagi-Nacsa páros

Az ország Sándora még 2015-ben volt a Frizbiben Hajdú Péter vendége, ahol a Bagi-Nacsa párosra terelődött a szó, akik közül az utóbbi már több ízben is parodizálta a műsorvezetőt. A fiatalkori énekesi ambícóiról mesélve hagyta el az alábbi mondat a száját:

Tulajdonképpen én akartam lenni a korabeli Bagi-Nacsa. Bár nekem jobban ment mindaz, ami nekik ma nem megy, amikor engem utánoznak.

Miért pont a Bagi-Nacsa duó maradt volna ki? (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Friderikusz Sándor vs. Sebestyén Balázs

Miután Sebestyén Balázs 2016 nyarán a Forbesnak adott interjújában kritizálta volt kolléganőjét, Ördög Nórát, Friderikusz Sándor egy 24.hu-ra írt vendégposztban vette védelmébe a műsorvezetőnőt, miközben rendesen kiosztotta Sebestyént. Megkérdőjelezte Sebestyén Balázs erkölcsösségét, számon kérte a pályája elején elkövetett botladozásait, középszerűséggel vádolta, valamint azzal, hogy Vadon János segítsége nélkül feleennyit sem érne műsorvezetőként, bár néhány dicsérő szót is kiosztott a Gyertek át szombat este! című műsor kapcsán. Friderikusz írását kár is röviden összefoglalni, annyi minden van benne, érdemes inkább az egészet elolvasni.

Friderikusz vs. Liptai Claudia

Épp a Sebestyén Balázs kapcsán írt cikkében maga Friderikusz leplezi le magát, amikor megírja, hogy Balázshoz hasonlóan ő is nyilvánosan ekézte egy kolléganője, Liptai Claudia teljesítményét, igaz, ez már régebben történt, még 2002-ben, amikor Liptai (akinek a nevét Friderikusz a cikkban C helyett K-val írja) még kezdőnek számított a szakmában, amikor a vele producerként dolgozó Friderikusz a szenvedély és a szakmai alázat hiányával, valamint azzal ostorozta őt, hogy nincs túl sok szakmai muníciója. Egy kezdő kolléga esetében nyilván nem a legkedvesebb mondatok ezek, ma már Friderikusz is tudja ezt, és utólag – 14 évvel később – bocsánatot is kért a maga módján azzal, hogy elismerte a tévedését.

Friderikusz vs. Hajós András és Till Attila

Andy Vajna térhódítása után Friderikusz fogta magát, és befejezte a műsorkészítést a TV2-nél, és nem sokkal később az Indexnek adott interjújában kiosztott néhány embert a csatornától. Ebből a legnagyobb visszhangja annak lett, hogy a magánbeszélgetéseiket felhasználva kötött bele Hajós Andrásba és Till Attilába. Szerinte Tillának elege van abból, hogy a TV2-ből ekkora Fidesz-fészek lett, de mégsem mond fel, és dolgozik tovább, és ugyanígy a maradás volt a baja Hajós Andrással is (Hajós azóta már kiszállt – a szerző), akik szerinte így együtt tartják életben Orbán rendszerét.

Friderikusz vs. Csiszár Jenő

Ahogy mindenkit, úgy Friderikuszt is azzal borította ki Csiszár Jenő, hogy kinevezték milánói konzullá:

Ez tényleg abszurdum… Mi predesztinál arra egy volt rádiós-televízióst, hogy nagykövet legyen? Nyilván csak a politikai kapcsolatai. Ez nem kérdés! Vagy szerintetek felfigyeltek rá, hogy ott, a Balaton-felvidéken milyen jól termeszti a szőlőt? És hogy milyen jó konzul lenne? Minden jóérzésű ember az ilyenen fölháborodik. Csodálom, hogy ő nem. Hogy nincs valakiben annyi önismeret, hogy nem vállalkozom olyasmire, amihez tök hülye vagyok. És hány diplomata van, akinek ez a pozíció járna? Felháborító!

Csiszár Jenő sem úszta meg. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Friderikusz vs. Fenyő Miklós

Kettejük összeveszése még az ősrégi Friderikusz Show-k idejére datálódik, és amikor együtt voltak a Megasztár zsűritagjai, nem véletlenül ültek egymástól a lehető legtávolabb.

Egy 1992-ben készült Friderikusz Show-ban volt az első vendégek egyike. Szóba hoztam az öregedést és hogy milyen tetemes mértékben öregszik. Ő ebből még ki is jött, de én ekkor az operatőrt arra kértem, hogy a lehető legközelebbről mutassa Fenyőt. Persze, hogy úgy nézett ki, mint egy háromnapos vízi hulla, megjegyzem, mindenki így nézett volna ki hasonló esetben. De bevallom, arcátlan voltam

– vallott az esetről a műsorvezető.

Friderikusz vs. Puzsér Róbert

Ez azon ritka esetek egyike, amikor nem Friderikusz volt a kötekedő fél, hanem Puzsér Róbert, aki a könyvében Friderikuszt rossz ízlésű bulvárszereplőként írta le, humortalan és szellemtelen médiaszemélyiségnek. A műsorvezető erre csak azután reagált, hogy kérdezték róla, és rövid, de megsemmisítő választ adott:

Nem hallottam még Puzsér Róbertről, sem a könyvéről. De ha meggondolom, nem is érdekel.

Exit mobile version