nlc.hu
Sztárok
Elszánt rajongó követte Zoltán Erikát

Elszánt rajongó követte Zoltán Erikát

Zoltán Erika Amerikában is hódít! Az énekesnő a minap tért haza a tengerentúlról, ahol két nagy sikerű koncertjén fanatikus rajongók előtt lépett fel. Az elszánt fanatikusokról különleges, már-már megdöbbentő történetei vannak.

A közönség Zoltán Erika legutolsó amerikai látogatása óta most találkozhatott újra régi kedvencével, így nem csoda, hogy egy emberként énekelték a nagy slágereket. „Harmadszorra léptünk fel Amerikában, előtte 2000-ben és 2014-ben voltunk kint. Most két bulit csináltunk, egyet Brooklynban, egyet pedig New Yorkban egy magyar klubban. Nagyon jól éreztük magunkat, mindkét helyen telt ház volt, és a legelső számtól az utolsóig velünk énekeltek minden dalt, kívülről tudták a szövegeket” – kezdte a Sláger TV műsorvezetője.

Zoltán Erika amerikai turnéja nagy siker volt.

„Egyszerűen megdöbbentő, és egyben nagyon szívmelengető érzés szembesülni azzal, ami időről időre kint fogad minket. Nem gondolná az ember, hogy ilyen messze is vannak fanatikus Zoltán Erika-rajongók. Amikor még 2014-ben jártunk Amerikában, az egyik lány, ahogy meglátott, a nyakamba borult, és 15 percig folyamatosan sírt. Aliz természetesen most is ott volt az első sorban. Már olyan, mintha régi barátok lennénk. A koncerteken kívül is velünk volt egész héten, csatlakozva kis kalandozó csapatunkhoz, bármerre is mentünk. A fellépéseken túl is különösen sokat jelentett számomra az út, hiszen van kint egy féltestvérem, Tündi, akivel 2014-ben találkoztunk először, és most már az egész hetet velük töltöttük, náluk laktunk. Ősszel ő jön hozzánk, és már alig várja, hogy a Sláger TV stúdióját is megnézhesse, hogy lássa, hol dolgozom. Rajta kívül, szintén nagy örömünkre, a régi Tik-Tak nevű formációnkból ismert Ninával is találkoztunk, egy ideje ő is Amerikában él” –  számolt be élményeiről Zoltán Erika, aki azt is elárulta, hogy igencsak ki volt számolva a kint töltött idő, hiszen épp hogy hazaért, máris gőzerővel folytatódik a munka. A hétvégén a sok fellépés között négy élő koncertet is adtak, emellett pedig vasárnaponként továbbra is találkozhatnak a nézők Erikával a Sláger TV képernyőjén a Sláger Best Of című műsorban. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top