Ha majd néhány év/évtized múlva Hollywoodban életrajzi filmet akarnak forgatni Clint Eastwoodról, komoly bajban lesznek. A legendának ugyanis nemcsak a szakmai múltja gazdag, hanem elképesztően színes a szerelmi és családi élete is, amelyben van bőven nyitott házasság, abortusz, megcsalás, durva szakítás, gyerekmegtagadás és a sort még sokáig lehetne folytatni. Egy biztos: a konzervatív családból érkező, a klasszikus amerikai eszményt képviselő Clint Eastwood évtizedek munkájával egy jókora családot épített maga köré, és valahogy még azt is elérte, hogy a különböző házasságaiból/kapcsolataiból született gyermekei is kedveljék egymást.
Clint Eastwood: Az ember, akit mindenki imád
Idén februárban elképesztő dolognak lehettek szemtanúi azok, akik Los Angelesben jártak. A párizsi vonat című legújabb Clint Eastwood-rendezés díszbemutatóján a direktort egyszerre hat (!) gyermeke is elkísérte a vörös szőnyegre, vagyis kis híján együtt láthattuk az egész Eastwood klánt. Aki csak ismeri Clint Eastwoodot, mind leírhatatlanul sármos fickónak írja le, és még ennyi idősen is bárkit a bűvkörébe von. Talán ez lehet a titka annak, hogy nemcsak a különböző kapcsolataiból született gyerekeivel van jóban, de a legtöbb exszerelmével máig beszélő viszonyban maradt. Francesca nevű lányának anyja, Frances Fisher színésznő például így nyilatkozott róla: „Elbűvölő férfi, teljesen a hatása alá kerültem. Meg voltam győződve arról, hogy ő lesz nekem az igazi. Aztán rá kellett jönnöm, hogy minden nő az életében ugyanígy érzett iránta.” Persze a jó kapcsolathoz az is hozzátartozik, hogy jellemzően anyagilag is bőkezűen támogatja családtagjait (amikor tavaly Francesca Eastwood Miskolcon járt, végig testőr kísérte, ami aligha jönne ki egy kezdő színésznő fizetéséből), még ha némelyik támogatást hosszas pereskedéssel sikerült csak kiharcolni. Clint ráadásul előszeretettel kínálja meg a filmjeiben a családtagjait munkával, legyenek azok a szerelmei vagy akár a gyermekei. És egyáltalán nem válogatós: összejött már tévériporterrel, pincérnővel, színésznővel és autóalkatrész-kereskedővel is, és a sort még hosszan folytathatnánk.
Az első házasság
Clint Eastwood nagyon korán házasodott, első feleségét, Margaret Johnsont 23 évesen, 1953-ban vette el. A nővel egy vakrandin ismerkedett meg, és pár hónapra rá már az oltár elé álltak, de szokatlan alkut kötöttek. Nyitott házasságot beszéltek meg egymással, de állítólag ez a kitétel Eastwoodnak sokkal fontosabb volt, mint a feleségének. A legenda szerint a férfinek már a házasságkötésük évében is szeretője volt, akitől gyereke is született volna akkoriban, ha Clint nem beszéli őt rá az abortuszra. Ezzel azonban csak elodázta a bajt, ugyanis későbbi állandó barátnőjétől, Roxanne Tunistól 1964-ben lánya (Kimber Lynn Eastwood) született, így az első gyermeke kapásból házasságon kívülről jött. A felesége ezt nagyon nehezen bocsátotta meg neki, csakhogy a feltörekvő színész éppen ekkortájt kezdett befutni, ezért az asszony úgy döntött, ad maguknak még egy esélyt. Az új esélyből két szép gyerek, Kyle és Alison fogant, de még ez a nagy boldogság is kevés volt ahhoz, hogy Clint hűséges maradjon. Nem mernénk megtippelni sem, hány szeretője volt akkoriban, de rossz nyelvek szerint olyan hírességek is akadtak köztük, mint Catherine Deneuve és Jean Seberg. Margaret mindezt még el is viselte volna, de az már sok volt neki, amikor kiderült, hogy egyik színésznőjével, Sondra Locke-kal a hetvenes évek közepe óta gyakorlatilag párhuzamos házasságban élt. A válópert 1979-ben adta be, de a válást a bonyodalmak miatt csak 1984-ben mondták ki.
Asszonyokon át
Clint Eastwood életében a Sondra Locke-kal való kapcsolata volt a legellentmondásosabb, és ha van olyan exe, aki biztosan gyűlöli őt, akkor biztosan ő az. A közösen töltött tizenöt évükre erősen rányomta bélyegét, hogy mindketten házasan léptek a kapcsolatba, ráadásul eleinte egy olyan házban laktak, amit Eastwood még a feleségével vásárolt. Sondra boldogságát erősen beárnyékolta az is, hogy bár ezen időszak alatt kétszer is teherbe esett, a férfi nyomására mindkétszer az abortuszt választotta, pedig ő meg akarta tartani a gyerekeket. Amikor a kapcsolat már nem működött olyan jól, mint az elején, Clint megint kapcsolaton kívül keresett magának boldogságot, és meg is találta azt a légikisasszonyként dolgozó Jacelyn Reeves társaságában, akitől a nyolcvanas évek második felében két gyermeke (Scott és Kathryn) született. Amikor ez Locke tudomására jutott, a nő nem tartóztatta meg magát, rengeteget veszekedett Clinttel, aki egy napon nemes egyszerűséggel kidobta és kizárta őt a közös házukból, ami egyben a kapcsolatuk végét is jelentette.
Közben azonban a férfi a Rózsaszín Cadillac című film forgatásán megismerkedett Frances Fisher színésznővel, akivel annyira nagy volt a harmónia, hogy a Nincs bocsánat szereplőgárdájába is magával vitte. Amikor a film megkapta a legjobb filmnek járó Oscart, Frances már hasában hordta közös gyermeküket, Francescát. Fisher ugyan arra készült, hogy majd együtt, boldogságban nevelik fel közös lányukat, de ennek az álomnak gyorsan búcsút kellett mondania: a színésznő még terhes volt, amikor 1993-ban Clint egy tévés interjút adva ismerte meg Dina Ruizt, és pillanatok alatt átnyergelt a tévés szépség mellé.
A második házasság – A valóságshow
Nagy volt a szerelem, ráadásul ezúttal nem csak egyoldalúan, amit az is jól jelzett, hogy Dina Ruiz mindössze a második nő volt Clint Eastwood életében, akinek megkérte a kezét. Ez borzasztóan imponált a nőnek, akivel egy közös lányuk (Morgan) született. A nő Clint két filmjében is feltűnt kisebb szerepekben, és házasságuk megkoronázásaként 2012-ben egy reality show-hoz is aláírtak, ami arról szólt, hogy milyen az élet az Eastwood famíliában. A Mrs. Eastwood & Company főszereplője Dina Ruiz és lánya, Morgan voltak, valamint Clint korábbi kapcsolatából született lánya, Francesca, aki amúgy is folyton ott lógott náluk. Olykor maga a nagy Clint Eastwood is feltűnt a show-ban, de csak röviden, jelzésértékűen. A műsor nem tudta felvenni a versenyt Kardashianékkal, így egy rövid szezon után beszántották. Nem tudni, hogy ennek mennyi köze volt Ruiz és Eastwood kapcsolatának megromlásához, de az biztos, hogy egy évvel később, 2013-ban beadták a válókeresetet. Clint Eastwood jelenlegi párja egy pincérnő, Christina Sandera, aki 33 évvel fiatalabb nála, és az Eastwood gyerekek állítólag kifejezetten bírják.
A gyerkőcök
A gyerek kifejezéssel persze ez esetben óvatosan kell bánni, hiszen a legfiatalabb lány, Morgan is már 21 éves. A lány számára elég furcsa volt, hogy míg az osztálytársaiért nagyrészt harmincas és negyvenes apukák jártak a suliba, érte egy hetvenes éveiben járó férfi jött, akiről mindenki azt hitte, hogy a nagyapja, de ez a kapcsolatukat nem rontotta el. A gyerekei amúgy is jellemzően nagyon megbocsátóak, ha az apjukról van szó. Scott és Kathryn annak ellenére vannak jóban az öreggel, hogy amikor megszülettek, a papírjaikra az apa neve részhez azt írták, hogy „ismeretlen”, és a nagy Clint sok-sok éven át nem vállalta fel őket a nyilvánosság előtt. Persze sokáig nem tagadhatott volna: az Instagramon is rendkívül népszerű Scott Eastwood például az apja kiköpött mása, nála jobban egyik gyerek sem hasonlít a jó öreg Clintre.
Talán nem véletlen, hogy a színészkarrierje is neki áll a legjobban: olyan franchise-okba hívják, mint a Halálos iramban és a Tűzgyűrű. Azért színészként messze nem ő a legtehetségesebb. Ezt a címet inkább Francescának adnánk, aki kétségtelenül inkább az édesanyjára hasonlít, de egyelőre be kell érnie kis költségvetésű, független filmekkel, mielőtt összejönne a nagy áttörés. Clint viszonya még különösen szoros Kyle nevű fiával, aki az apjától nem a filmezés, hanem a jazz iránti szenvedélyét örökölte: maga is jazz-zenész, és írt már közösen filmzenét a faterral.