Melania Trump újabb plágiumügybe keveredett

NLCafé/MTI | 2018. Május 09.
A first lady a jelek szerint lenyúlta az Obama-adminisztráció egyik kiadványát. Korábban Michelle Obama beszédét plagizálta.

Újabb plágiumügybe keveredett Donald Trump amerikai elnök felesége, Melania Trump: a first ladyt ezúttal a héten indított új kampánya miatt vádolják az interneten.

Az ügy középpontjában a gyermekek jólétével, a közösségi média használatával és az opioid fájdalomcsillapítókkal való visszaélés problémájával foglalkozó Be Best nevű kezdeményezés online elérhető ismertető füzete áll, amely tartalmát és ábráit tekintve szinte megegyezik az Obama-adminisztráció hasonló kiadványával – írta a BBC News.

A kezdeményezés honlapján elérhető füzetet eredetileg „a first lady, Melania Trump és az amerikai versenyhatóság” szerzeményeként tüntették fel, ám miután az interneten felkapott téma lett az Obama-adminisztráció idején megjelent kiadvánnyal való hasonlósága, módosítottak a szövegen, és már úgy tüntettek fel a füzetet, mint „az amerikai versenyhatóság ismertetőjét, a first lady, Melania Trump ajánlásával”.

A kampány hétfői elindításakor Melania elmondta, a kezdeményezés célja, hogy az egészséges életmódra és a közösségi média megfelelő használatára buzdítsa a gyerekeket, valamint hogy leszámoljon az opioid fájdalomcsillapítók helytelen használatával.

Ahogy azt mindnyájan tudjuk, a közösségi média pozitív és negatív hatással is lehet a gyerekeinkre, és sajnos túlságosan gyakran használják ártalmas módon

– fogalmazott a first lady a Fehér Házban elmondott beszédében.

Fotó: JIM WATSON / AFP

Melania Trumpnak 2016-ban volt már egy kínos plágiumügye. Ekkor azzal vádolták, hogy a republikánusok clevelandi konvencióján elhangzott beszédében szó szerint vett át mondatokat az akkori first lady, Michelle Obama 2008-ban, a demokraták elnökjelölő konvencióján elhangzott beszédéből.

Miután a kommentátorok rámutattak a két beszéd közötti hasonlóságokra, Meredith McIver, Melania beszédírója elismerte, hogy Michelle Obamától „kölcsönzött” néhány gondolatot.

Exit mobile version