Kártérítést kapott elmaradt bulija miatt Demjén Rózsi

nlc | 2018. Május 15.
Az utolsó pillanatban fújták le Demjén kaposvári koncertjét, ami miatt a zenész nem vállalt el egy másikat, de úgy néz ki, mégis kifizetik.

Állítólag „anyagilag nem jött volna ki” Demjén Rózsi kaposvári koncertje, ezért lefújták az utolsó pillanatban, írtuk meg múlt pénteken. Demjén szerint elbántak vele és az egész zenekarral, felborult a hétvégéjük, pedig tudtak volna még fellépést vállalni arra a napra, volt ugyanis másik meghívásuk is. Ráadásul tudjuk: ha kell, Demjén Ferenc törött karral is színpadra áll.

A koncertszervező szerint azonban nem rajta múlt, hogy nem jött össze a buli. „Reméltük, hogy az utolsó pillanatban beindul a jegyvásárlás, de az 1500 fős városi sportcsarnokba összesen 180 jegy ment el. Ezért a szervezőtársammal jobbnak láttuk, ha inkább lemondjuk a bulit. Azonnal jeleztük ezt a menedzsmentjének, felajánlva a kártérítést, amiben meg is állapodtunk: Demjén a gázsi felét kéri ilyen helyzetekben” – fogalmazott a férfi a Blikknek, aki nem érti Demjén mérges nyilatkozatait.

„Régóta jóban vagyunk, Rózsi a kislányom keresztapja, de most dühös vagyok rá, mert kellemetlen helyzetbe hozott” – tette hozzá a koncertszervező, Trubics Zoltán.

Exit mobile version