nlc.hu
Sztárok
Hatalmas kitüntetést kapott Törőcsik Mari

Hatalmas kitüntetést kapott Törőcsik Mari

Szívmelengető elismerésben részesült Törőcsik Mari. Budapest után Velemben is díszpolgár lett. Mesélt a faluhoz és a helyiekhez való viszonyáról.

Törőcsik Mari először 2005-ben kapta meg a megtisztelő címet, amikor Budapest díszpolgárává avatták a hazai és nemzetközi színház- és filmművészetben betöltött szerepéért, művészi alakításaiért. Vasárnap pedig a velemi önkormányzat tartott ünnepséget a tiszteletére, ahol ugyancsak megkapta a díszpolgári címet.

Velemben Törőcsik Mari mindenkit ismer, és persze őt is mindenki ismeri és szereti. „Köszönöm szépen mindenkinek. Nagyon megtisztelő, örülök neki. Kezdettől fogva annyira boldogok voltuk Maár Gyulával, amiért itt szerettek bennünket, és hamar befogadtak. Több mint negyven éve élek itt” – mesélte a művésznő a Borsnak. „Rajtunk is múlt, hogy lehetett bennünket szeretni, legalábbis ebbe a hitbe ringatom magam – tette hozzá szelíd iróniával – Sosem engedtem, hogy művésznőnek szólítsanak a helyiek, csak »Marikázhattak«. Ha előre akartak engedni a sorban, azt sem hagytam. Nem akartam soha, hogy talentumként tekintsenek rám, egyenlő emberek vagyunk.”

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top