nlc.hu
Sztárok
Vele jár szórakozni Köllő Babett – a videóból minden kiderül

Vele jár szórakozni Köllő Babett – a videóból minden kiderül

Nem sűrűn látjuk a partikon Köllő Babettet, de ezúttal kivételesen igent mondott egy díjátadóra, ahova nem is egyedül érkezett. De minek is beszélünk, a videó minden szónál többet mondd!

A nézők nagy kedvence lett Köllő Babett az elmúlt egy évben. Már a Feleségek luxuskivitelben epizódról epizódra, majd a műsorparódiák után is kiderült, hogy remek a humora, a Celeb vagyok, ments ki innen! óta pedig ugrásszerűen megnőtt a rajongói száma. Ennek ellenére – a műsorokat leszámítva – legfeljebb a színházban találkozhatunk vele, mert nemigen jár rendezvényekre, ezért is volt meglepő, hogy a JOY-gálával kivételt tett. 

„Bár sokan azt gondolják, hogy Dancsó Péterrel együtt vagyunk, de ki kell ábrándítanom őket, most sem vele jöttem”  mondta nevetve Babett.

Köllő Babett és Pusztai Olivér a Joy magazin díjátadóján (Fotó: Chripkó Lili)

A színésznőt ezúttal Pusztai Olivér kísérte el, a kamera pedig egész estre forgott, akkor még nem tudtuk, mi lesz belőle. Ami kimaradt a videóból, hogy voltak, akik megkérdezték, hol van Babett férje, noha már korábban is kiderült: ő köszöni, de nem kér a felhajtásból. 

„A férjem nem jár ilyen helyekre, a sorozatban sem szerepel. Olivérrel viszont jó pár vagyunk” – magyarázta Babett, aki eleinte nem tudta, mit várjon az estétől. 

Szűz vagyok ebből a szempontból, én még soha életemben nem vettem részt ilyesmin. Most veszítem el a partiszüzességemet, veled.

A színésznő Olivérrel már induláskor elhatározták, hogy egyszerűen csak jól akarják érezni magukat, és ez láthatóan sikerült is, de ezt mutatjuk is.

Így szórakozta át az éjszakát Köllő Babett és Pusztai Olivér: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top