Sztárok

Felmentették Győzikét a sikkasztás vádja alól, de még nem lélegezhet fel

Gáspár Győző az adóhatóság legfrissebb döntése szerint mégsem sikkasztotta el édesapja cégének a pénzét. A hatóság ezen a héten kézhez vett döntése szerint adót sem csalt.

Pont került Gáspár Győző csaknem négy éve húzódó ügyére. A showman ellen költségvetési csalás és sikkasztás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal , mint azt a Blikk megírta: tavaly húsvétkor házkutatást is tartottak vidéki otthonában. Többek közt azzal vádolták Győzikét, hogy az édesapja érdekkörébe tartozó egyik cég számlájáról 50 millió forintot vett ki, majd nem adózott utána. Most kiderült, a vádak nem állták meg a helyüket, ami azt is jelenti, hogy az időközben sikkasztás miatt is indult büntetőeljárást ebben a bűncselekményben meg kell szüntetni.

„Ennyi megaláztatás és bántás után végre győzött az igazság. Most mindenki megtudja, hogy én tényleg nem vagyok bűnöző, nem tettem semmi rosszat. Mindenki azt kérdezi tőlem, boldog vagyok-e a döntés hallatán, de megmondom őszintén, még nem merem elhinni. Annyi bántás, támadás ért minket, hogy már nem is látom a fényt az alagút végén” – mondta Gáspár Győző, akinek a megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget. A hatóság kedvező döntése ellenére ugyanis egyelőre tovább folyik a büntetőeljárás, amiben továbbra is közel kétszázmillió forint értékben foglaltak le készpénzt és aranyékszereket a NAV emberei tavaly egy bankban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top