Sztárok

Félbeszakadt a budapesti Nick Cave-koncert, mert egy rajongó leesett a színpadról

Nick Cave budapesti koncertjének vége felé történt a baleset. Végül kiderült, hogy a sérült jobban van, és a koncert is rendben befejeződött.

A csütörtök este Budapesten koncertező Nick Cave az utolsó számra hívott fel több tucat embert a közönségből. Munkatársunk beszámolója szerint amikor a zenekar levonult, a színpadon állókat is leterelték. Ráadás helyett azonban Cave egyedül jött ki a színpadra, és zaklatottan közölte, hogy egy nő leesett a színpadról, emiatt vége a koncertnek.

Nick Cave a budapesti koncerten (fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Felkapcsolták a villanyokat, és el is kezdett kiürülni a terem, amikor az énekes visszajött, és azt mondta a közönségnek: senki ne menjen sehova, az elsősegélyesektől megtudták, hogy a baleset sérültje jól van, úgyhogy ha még nincs szétszedve minden kábel, eljátsszák a ráadást. Végül még két számot játszott a zenekar.

A lemez, amivel Cave jelenleg turnézik, azután készült, hogy az egyik fia lezuhant egy szikláról, és szörnyethalt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top