nlc.hu
Sztárok
Reviczky Gábor kis híján a tudtán kívül házasodott meg

Reviczky Gábor kis híján a tudtán kívül házasodott meg

Reviczky Gábor a Mi kis falunkban embereket is gyógyító állatorvost alakít, de a való életben egyáltalán nem akarna orvos lenni. Legfrissebb interjújában erről is mesél, no és arról, hogyan házasodott meg úgy, hogy sokáig az egészről semmit sem tudott.

Gyerekkoromban sok minden megfordult a fejemben, de hogy orvos legyek, az nem. Talán azért, mert egyszer a nyári szünetben dolgoztam a tatabányai kórházban, mint hullatoló. A betegágyon meghalt embereket kellett kitolni a hullaházba. Az nagyon jól fizetett” – idézi a Borsonline Reviczky Gábort, aki az RTL Klub Mi kis falunk című sorozatában most egy olyan állatorvost alakít, aki embereket is gyógyít.

Reviczky az interjúban beszélt arról is, hogy a színészet egész pici kora óta elkíséri. „Általános iskola első osztályának első fél évében azt mondta az osztályfőnököm, fiam, belőled nagy bohóc lesz. Állandóan hülyéskedtem, szórakoztattam az osztályt ugyanis” – meséli, majd hozzáteszi, mivel a magatartásával állandóan gondok voltak, kis híján még a főiskoláról is kipenderítették.

A színész őszintén beszélt a szerelmi életéről is: elmondta, a negyedik házasságában él immár 23. éve, és ez így is marad. „Senki sem találja meg azonnal a párját. Illetve, aki megtalálja, annak nagy szerencséje van. Nekem negyedszerre sikerült” – idézi a Borsonline Reviczkyt, aki elárulta, egyik korábbi felesége úgy citálta őt anyakönyvvezető elé, hogy nem is tudott a dologról.

„Volt olyan házasságkötésem is, hogy a párom elvitte a személyi igazolványomat, és bejelentkezett. Csak arról értesültem, hogy esküvőnk van. Az a házasság másfél évig tartott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top