Megfenyegették Bereczki Zoltán anyukáját

nlc | 2018. Július 05.
Még a kilencvenes években történt, de az anyuka állta a sarat. Bereczki Zoltán és édesanyja a Meglepetés magazinnak nyilatkoztak.

Fotó: Facebook

Nóra elmesélte, hogy amikor gyerekei kicsik voltak, kötöttárut forgalmazott, a rendszerváltás környékén viszont áttért a szeszre, és egy italboltot vezetett Dunakeszin. Bár a településen többen nem nézték jó szemmel vállalkozásának sikerét, Nóra nem futamodott meg a fenyegetések elől.

Sikeres vállalkozó voltam, de ez nem tetszett a környékbeli közérteseknek, mivel az italboltommal rontottam a forgalmukat. Megfenyegettek, hogy hagyjam el a települést, de én nem olyan ember vagyok, aki megfutamodik a nehézségek elől! Öt évig maradtam a boltban, és csak a megváltozott törvények miatt hagytam fel az üzlettel

– mondta Bereczki Zoltán édesanyja.

Fiáról Nóra elmondta, hogy önmaga fiatalkori énjét látja benne, mindketten céltudatosak és kreatívak, szerinte Zoltán  minden helyzetben feltalálja magát, és nem kell félteni. „Ha úgy alakul, bármikor fordulhat hozzám segítségért” – tette hozzá. 

Exit mobile version