Sztárok

Meg kellett műteni Rózsa Györgyöt

A legendás tévés le sem tagadhatta volna, hogy valami történt: Rózsa György sérülése mindent elárult.

Bekötött kézzel fotózták le Rózsa Györgyöt a fővárosban a minap. A Blikk informátora szerint a volt műsorvezető gipszet viselt jobb kezén, de szerencsére nem túl nagy a baj, bár kétség kívül kellemetlen.

„Gipszről szó sincs, bár tudom, hogy drámaibban hangzana, hogy életmentő műtéten estem át, és szinte már nincs is karom. Az igazság azonban az, hogy egy kisebb beavatkozáson estem át. A Nagy Duett próbája közben elcsúsztam a revüpadlón, aminek következtében úgynevezett pattanó ujj alakult ki a »Szent Jobbom« hüvelykujján” – árulta el Rózsa, aki tehát jó régóta küzd a kellemetlen sérüléssel. Két éve azonban valóban komoly műtétet végeztek Rózsa Györgyön, akkor gerincsérvét távolították el.

A mostani operáció egyébként egy rutinműtét, helyi érzéstelenítéssel végzik, és Rózsa Györgynél elég emelkedett volt a hangulat. „A műtőben vicceket meséltünk egymásnak, és ennyit még operáció közben nem nevettem. Most már kutya bajom. Várom, hogy a főorvos úr ígérete szerint zongorázni is tudjak, de eddig nem tudtam!” – tette hozzá viccesen a tévés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top