nlc.hu
Sztárok
Nyári Dia arról mesélt, hogyan várja a szülést

Nyári Dia arról mesélt, hogyan várja a szülést

Bármikor megérkezhet Nyári Dia kisbabája. Elárulta, milyen szülést terveznek.

Nyári Dia mindenórás, bármelyik pillanatban érkezhet a baba, amit már nagyon vár, de van ami hiányozni fog neki a várandósság időszakából. „Vasárnap töltöttem a 38. hetemet, a babám már befordult, igazság szerint már bármikor érkezhet. Jól érzem magam várandósan, és tudom, hogy még a hasam is hiányozni fog, de azért jó lesz, ha már a kezemben tarthatom. Egyébként apás és természetes szülést tervezünk, de ha máshogy alakul, akkor sem esek majd kétségbe” – mondta el a Borsnak a színésznő, akit múlt héten láthattunk utoljára a Barátok közt-ben. Egy bulin búcsúztatták a kollégái.

„Nem titok, pár hete már nem forgatok, de a nézők valóban most láthatták az utolsó jeleneteimet. Megnézni ugyan a buli miatt nem tudtam, de emlékszem még a záró napokra, nagyon megható volt. Még annak ellenére is, hogy azért az elmúlt hetekben már sokat küzdöttünk a hasammal, hiszen Hanna a sorozatban nem várandós, éppen ellenkezőleg, lebénult egy baleset következtében. Szerencsére el tudtam különíteni a való életet és a megírt történetet, így nem viselt meg, hogy várandósan kellett befeküdnöm egy kórházi ágyba és kómást játszanom. Sőt talán néha még örültem is, hogy kerekesszékben, ülve forgathatok” – mondta Nyári Dia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top