Sztárok

Király Viktorhoz hozzámenne a barátnője

Az énekes barátnője elárulta, hogy már megismerkedésükkor tisztázták, mindketten komoly kapcsolatot keresnek. Most a közös jövőjükről beszéltek.

Király Viktor tavaly nyáron ismerte meg a kedvesét, Virág Anitát, és azóta is együtt vannak, egy ideje együtt élnek. A Vasárnapi Bors a Margitszigeten faggatta a sztárpárt a kapcsolatukról, ugyanis a zenélő szökőkút repertoárja az énekes Király utca című számával is bővült.

Mindketten komoly kapcsolatot kerestek, és ezt már az elején megbeszélték – emlékezett vissza Anita, aki nem a sikeres énekest, hanem az embert magát látta és szerette meg Viktorban.

Persze, hozzámennék, ha Viktor megkérne. De ez az ő lépése kell hogy legyen. A családalapítás sem riaszt, szeretnék majd gyereket, de szeretnék szép sorjában haladni

– vallotta be a fiatal lány, aki a modellkedés és a kozmetikus szakma mellett nemrégiben a Hatoslottó arca lett a tévében.

Király Viktor azt mondta, a közeljövőben ő is szeretne családot, ehhez pedig ikertestvére, Ben kisfia és családja is lökést adott.

Úgy érzem, Anitában megtaláltam mindent, amit egy nőben kerestem, de nem szeretek tervezni, mert nem egy csalódás ért már.

Az énekes szerint ennek ellenére biztos el fog jönni a pillanat, amikor úgy érzi, lépnie kell.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top