Sztárok

Koncz Gábor: Addig élek, amíg játszhatok

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész nemrég ünnepelte 80. születésnapját.

Addig élek, amíg dolgozhatok, színpadon lehetek és játszhatok – hangsúlyozta Koncz Gábor az M5 csatornán. A színész-rendező 80. születésnapja alkalmából szülőfalujában, Mezőkeresztesen a művészt  ábrázoló, nagyméretű szobrot avattak. A szoborállítással kapcsolatban Koncz Gábor bevallotta, nincs nagyobb boldogság annál, mint amikor az ember láthatja azt az elismerést, amelyért egy életen keresztül dolgozott.

Pályafutását felidézve elmondta, hogy olyan nagy formátumú hősöket alakított, mint Bánk bán, Rákóczi vagy IV. Béla, közel 500 szerepet, 300 filmszerepet játszott. Elárulta, gyerekkora és szülőfaluja, a gyökerei meghatározóak voltak a számára.

A 18 éves korom előtti időszakra építettem ezt a kicsi várat, ami most körülöttem van. Mezőkeresztesen, a községháza előtt 12 éves koromban rövidnadrágban szavaltam  a Nemzeti dalt. Aztán 8 évvel később, miután lediplomáztam, 20 évig én mondtam a múzeum lépcsőjén a Talpra magyart

– idézte fel a gerincműtéten átesett művész, aki azt vallja, az életben mindig szüksége van egy belső energiára, ami előreviszi.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top